testületi ülés

2021.07.31. 07:00

A civileket is támogatják Hajdúhadházon

Hamarosan elkezdődhet a közvilágítás korszerűsítése.

Több, a város kiegyensúlyozott működéséhez szükséges döntést hozott a hajdúhadházi önkormányzat képviselő-testülete kedden reggel megtartott ülésén – tájékoztatott Csáfordi Dénes polgármester.

Több az érdeklődő

– Technikai jellegű módosításokat vezettünk át a város ez évi költségvetési rendeletén, a köztemető használatához kapcsolódó önkormányzati rendeleten, s módosítottuk a 2021-es közbeszerzési tervet. Döntöttünk a zártkert fejlesztését, illetve az eddig használt legelőrész további bérlését támogató pályázat benyújtásáról. A tervdokumentáció ismeretében a városi közvilágítás fejlesztéséhez kapcsolódóan hamarosan a megvalósításról is szavazhatunk. Egyre nagyobb igény van új lakóingatlanokra is, és befektetési szándékkal is mind többen érdeklődnek az önkormányzatnál. Két belvárosi területre lakócélú fejlesztésre ír ki pályázatot az önkormányzat. Döntés született a városi belvízelvezető rendszer további fejlesztéséről is. A korábban beadott pályázatunk kormányzati támogatásban részesül, így hamarosan elkezdődhet a városnak elsősorban a délnyugati részét érintő, több mint 200 millió forint keretösszegű beruházása – részletezte a városvezető, aki kitért arra is, hogy döntés született civil szervezetek támogatásáról. Támogatást kap a helyi labdarúgóklub az általa használt önkormányzati tulajdonú sportpálya fejlesztéséhez. A támogatás az elnyert egyéb fejlesztési forrásokhoz az önerőt biztosítja.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában