már építik

2021.06.18. 07:23

Újra lesz kerítés a Fényes udvari pályánál

Lakók kérésére már javában tart a munka.

20210614 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló Napló-olvasók panasza nyomán elkezdték visszaépíteni a Fényes udvari sportpálya kerítését.

Fotó: Kiss Annamarie

Korábban azt kérdezték szerkesztőségünktől a lakótelepi létesítményt használók, hogy van-e lehetőség, terv visszaépíteni a kiserdőnél lévő telep kerítését?

Ugyanis, mint rámutattak, a védőháló nélküli, új helyzetben sokszor kell messzire rohangálni a pályán túlra repült labdák után, mivel nem állítja meg semmi azokat. Ugyanakkor a kerítés hiánya problémát okoz amiatt is, hogy a játékszer nekirepülhet azoknak az autóknak, amik a parkolónak kinevezett, szomszédos pályán állnak, s így a labdázók konfliktusba kerülhetnek az autóikat féltő kocsitulajdonosokkal.

A megkeresésünkre küldött válaszában a polgármesteri hivatal arról a kedvező fejleményről tájékoztatott, hogy Nagy Sándor önkormányzati képviselő is jelezte a speciális labdafogó eszköz iránti igényt, az önkormányzat intézkedett, s megrendelte a hálórendszert. A napokban pedig már arról értesültünk ott lakóktól, hogy már el is kezdték a munkát, s hamarosan újra lesz kerítésük.

A területen már állnak az oszlopok is | Fotó: Kiss Annamarie

VA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában