Fejlesztések

2021.06.05. 12:53

Új épületet kap a Bánki Református Óvoda

A létesítmény alapkövét családi nappal egybekötött ünnepségen tették le szombat délelőtt.

Forrás: Kiss Annamarie

Fotó: KISS ANNAMARIE HAON

Egyre több család választja otthonául az utóbbi időben Bánkot, ahol az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a Debrecentől 7 km-re, másfél hektáros zöld területen felépített általános iskola mellett most 300 millió forintból 650 négyzetméter hasznos területű óvoda is épül. A szombati istentiszteleten és alapkőletételen Debrecen-Bánki Református Egyházközség intézményei, gyermekek és szüleik vettek részt.

Fotó: Kiss Annamarie

Hadházi Tamás esperes áhítata után Barcsa Lajos alpolgármester először emlékeztetett: Bánkon jelenleg a teljes oktatási és nevelési intézményrendszert a református egyház működteti, gyakorlatilag a nulláról indulva néhány év alatt bölcsődét, óvodást és általános iskolát indított az egyházközsség, ami óriási lehetőség a bánki lakosok, különösen a harminc ott élő óvodáskorú gyermek számára.

– Az új óvodában két csoportszobát alakítanak majd ki, így akár ötven óvodás is be tud fogadni – tudatta a politikus kitért arra is, hogy Debrecenben a harminc városi fenntartású óvoda mellett öt egyházi is működik, ezekbe összesen ötszáz gyermek jár, a református egyház két helyszínen százötven debreceni óvodásról gondoskodik.

 

– A kálvinista Rómában kiemelt jelentősége van annak, hogy aki fontosnak tartja a vallásos nevelést, legyen lehetősége ezt megvalósítani – mutatott rá az alpolgármester, majd hozzáfűzte: jelenleg három óvoda épül Debrecenben: Józsán római katolikus, a Tócóvölgyben pedig az az önkormányzat hoz létre új intézményt. – Számítunk arra, hogy a debreceniek itt alapítanak majd családot, s hogy az itt élő családok bővülni fognak, hiszen az ország és a város jövőjét a magyar gyermekek jelentik – emelte ki végül.

Barcsa Lajos köszöntője után Buzás Dénes lelkipásztor mutatta be az időkapszulát, melyben az óvoda alapító okirata mellől nem hiányozhattak a gyermekrajzok sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában