jövőre indul

2021.06.02. 17:26

Nemzetközi önkéntesprogramhoz csatlakozott a Debreceni Állatkert és Vidámpark

Izgalmas kaland vár a külföldi jelentkezőkre a Nagyerdő fái alatt.

Az ország első vidéki állatkertje és egyetlen vidámparkja kiemelt feladatának tekinti, hogy a helyi közösségi élet helyszíne és egyúttal aktív résztvevője legyen. Ennek szellemében immár hosszú évek óta rendszeresen fogad olyan lelkes fiatalokat, akik önkéntesként vagy egyetemi szakmai gyakorlatuk keretében szeretnék segíteni a park munkáját egy vidám, összetartó és természetbarát csapat tagjaként. E közösségépítési törekvés idén új szintre lépett, miután az intézmény felvételt nyert az Európai Szolidaritási Testület partnerei közé, így a jövő évtől hátrányos helyzetű külföldi fiatalokat is fogad majd hosszú távú önkéntesprojekt keretében – tudatták szerdán közleményben.

A leendő nemzetközi önkéntesek mentoraik iránymutatása mellett látnak majd el feladatokat zoopedagógiai vagy állatgondozói asszisztensként, illetve animátorként, itt-tartózkodásuk alatt pedig az intézmény munkatársai mellett a projektben részt vevő támogató szervezetek is segítségükre lesznek a beilleszkedésben és a helyi közösségi életbe való bekapcsolódásban. A remények szerint ez az együttműködés valamennyi fél szempontjából gyümölcsözőnek bizonyul, és egyaránt hozzájárul majd az önkéntesek személyes fejlődéséhez és tapasztalatszerzéséhez, valamint az intézmény által nyújtott élmények, ezáltal a helyi kulturális és közösségi élet még sokszínűbbé tételéhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában