a polgármestert kérdeztük

2021.06.27. 10:51

Hatalmas málnást telepítettek a falu határába Sárándon

A közmunkaprogram révén a település önkormányzata a legnagyobb foglalkoztató.

20210510 Sáránd Több fóliasátorban is tevékenykednek a mezőgazdasági programban | Fotó: Kovács Péter Faluriport: Új játszótér és kondipark és épül a településen.

Fotó: KOVÁCS PÉTER

 

Dézsi András | Fotó: Kovács Péter

A versenyszférában történt elhelyezkedések hatására az előző évekhez képest kisebb létszámmal, jelenleg 38 fővel működik a településen közfoglalkoztatási program. Ezzel ez a munkaforma lényegében betöltötte azt a funkcióját, amiért közel egy évtizeddel ezelőtt életre hívták. Ugyanakkor vannak olyan sárándi lakosok, akiknek az élethelyzetük csak a közfoglalkoztatásban való munkavállalást teszi lehetővé. Dézsi András polgármester úgy látja, kialakult egyfajta versenyhelyzet azért, hogy be lehessen kerülni a közmunkaprogramba. Ennek okán mind értékesebb ez a tevékenység, a dolgozók munkafegyelme is javult.

Több fóliasátorban is tevékenykednek a mezőgazdasági programban | Fotó: Kovács Péter

– Akit itt foglalkoztatunk, az örül ennek a lehetőségnek is. Ezt támasztja alá, hogy nálunk van úgynevezett „várólista” a közfoglalkoztatásra. Ugyanakkor segítjük az embereket a munkaerőpiaci elhelyezkedésben. Innen egyértelműen Debrecenbe mennek dolgozni, kiváló a közlekedés, és az idénymunka felveszi a közfoglalkoztatottakat is, ősszel kezdenek visszajönni, és vesszük föl őket ismét – részletezte Dézsi András.

A mezőgazdasági programban növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoznak. Ami különleges, az a nagy területű málnásuk a falu határában. A málnás mellé gyümölcsöst terveznek létesíteni. Már csak a méheket kellene odacsábítani, de erre is lesz megoldás – ígéri a polgármester. A málna szedése okoz gondot, a korábbi években szerveztek „Szedd magad!” lehetőséget is. Azonban a bogyós gyümölcs értékesítése nem okoz problémát, mivel nagyon kelendő. A majdani gyümölcsös termését aszalással kívánják hasznosítani. Dézsi András elmondta azt is, hogy közmunkásaik járdákat készítenek, illetve különböző faipari termékeket is állítanak elő.

KZS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában