debreceni egyetem

2021.06.21. 16:04

A modellváltásról és az oltóanyaggyárról is szó volt az egyetemi szenátus júniusi ülésén

A dékáni megbízások átadása mellett a testület többek között a 2021. évi belső gazdálkodási költségvetésekről is döntött.

Fotó: unideb.hu

„Modellváltásban vagyunk, ez meghatározza a mindennapjainkat. Jól látszik, hogy az alapítványi működési keretek között milyen szabályrendszer szerint, hogyan alakul a további életünk. A Szenátus befolyása és jelentősége inkább növekedni fog a minisztériumi fenntartói irányításhoz képest. Könnyebben és interaktívabban fogjuk tudni megtárgyalni a testület javaslatait a kuratóriummal”

– jelentette ki beszámolójában Szilvássy Zoltán rektor a Szenátus június 17-ei ülésén. Mint az a hirek.unideb.hu beszámolójában olvasható, az egyetemi vezető hozzátette: a Nemzeti Oltóanyaggyár, a Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyár és a pilot labor kialakítása menetrend szerint halad.

Bács Zoltán kancellár kiemelte, hogy nagy erőkkel dolgoznak a modellváltás előkészítése kapcsán. Az intézmény várja az alapítvány, valamint a tanácsadó testületek létrehozását. A tervek szerint hamarosan tájékoztatót kapnak a dolgozók a munkaügyi folyamatok ismertetéséről. Előreláthatólag június utolsó hetében küldik ki a munkáltatói jogkörgyakorlók részére a munkaszerződéseket, illetve az egészségügyi szolgálati jogviszony és szakképzők esetében a tájékoztatót.

- A közalkalmazotti szerződések a törvény erejénél fogva alakulnak át, ettől függetlenül mi új munkaszerződéseket tervezünk, melyekben – az ígéretünknek megfelelően – a szerzett jogokat a törvény szerint a jelenlegi alkalmazottaknál továbbvisszük. Nagyon fontos tudnivaló, hogy a majdani kétszer 15 százalékos bértömegemelés felhasználása különböző elvek szerint történik: egyik része fix béremelés lesz – szándékaink szerint előnyben részesítve az alacsonyabb bérekkel rendelkezőket, a másik része pedig a teljesítménybérezés formájában jelenik meg mindkét 15 százalék esetében. Utóbbi más-más kritériumokhoz lesz kötve az eltérő feladatellátási csoportokban, hiszen más és más módon kell értékelni az oktatók, kutatók eredményességét az egyes tudományok területén és az egyéb tevékenységet ellátók esetében is – tájékoztatott Bács Zoltán.

A kancellár kitért a szakszervezetek kapcsán az új kollektív szerződésre, mely a tervek szerint abban az esetben köthető, ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyba nem tartozó dolgozók legalább 10 százaléka tagja valamely szakszervezetnek.

- Láthatóan egy elég intenzív időszak előtt állunk, a humán- és bérrendszer mellett a további szervezeti folyamatoknak is működőképesnek kell maradnia augusztus 1-je után is, ezen egy jelentős munkacsoport dolgozik Lampert Andrea kancellárhelyettes vezetésével – mondta el Bács Zoltán.

A kancellár köszönetet mondott a karoknak a kari költségvetések elkészítése során tanúsított együttműködésükért. Kiegyensúlyozott, tervezhető költségvetések készültek – tette hozzá Bács Zoltán. A testület egyhangúlag támogatta valamennyi kar és intézményi egység 2021. évi belső gazdálkodási költségvetését. A Klinikai Központ költségvetése lassabb folyamat, ezért később kerül a Szenátus elé.

Dékáni megbízólevelet vehetett a csütörtöki ülésen Kun Ferenc egyetemi tanár, a Természettudományi és Technológiai Kar, valamint Lakatos Péter egyetemi docens, a Zeneművészeti Kar vezetője, mindketten 2026. június 30-ig láthatják el a dékáni feladatokat.

A testület egyetemi tanári pályázatokat, tudományos tanácsadói pályázatokat, főigazgatói, valamint a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája intézményvezető-helyettese állásra beérkező pályázatokat rangsorolt, illetve címzetes egyetemi tanári címek és a Dr. Tankó Béla Emlékdíj adományozásáról döntött. Utóbbit a Tankó család a 2021-es évben megosztva adományozta: fele részben Barta Zoltán egyetemi tanár részére, egynegyed részben Gesztelyi Rudolf egyetemi docens és szintén egynegyed részben – posztumusz díjként – Kemény-Beke Ádám egyetemi docens részére.

A Szenátus számos szabályzat módosításáról döntött, többek között változott a Debreceni Egyetem Szolgáltató és Igazgatási Egységeinek Működési Rendje, a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat, valamint a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat több kari melléklete, a Doktori Szabályzat, illetve a Minőségbiztosítási Kézikönyv, melybe bekerült a GMP-eljárásrend. A testület támogatta a Hajós György Adattudományi Szakkollégium alapítását, amely nyomán módosult a DE Tehetséggondozó Programjának Szabályzata.

Az ülésen megszavazták a karok 2021/2022-es tanévre vonatkozó Képzési Programjait, illetve több új magyar és angol nyelvű képzést támogattak.

Többek között a precíziós mezőgazdasági mérnöki (MÉK) alapképzési szak létesítését, a biotechnológia (TTK) alapképzési szak indítását, az újlatin nyelvek és kultúrák francia szakirány francia nyelven (BTK) alapképzési szak szakirányának idegen nyelven történő indítását, a gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak gazdaságbiztonsági specializáció (GTK), vállalatbiztonsági specializáció (GTK), vállalkozásmenedzsment specializáció (GTK) új specializációinak indítását.

A testület jóváhagyta a Guangxi University of Finance and Economics (Kína) egyetemmel és az International University of Tourism and Hospitality (Kazahsztán) egyetemmel kötött együttműködési megállapodást, valamint támogatta a 2021/2022-es tanévre érvényes kollégiumi térítési díjakról szóló előterjesztést.

Az ülés végén Szilvássy Zoltán rektor a következő hónapokra vonatkozóan az egyéni felelősség fontosságára hívta fel a figyelmet a járványhelyzet megelőzése kapcsán. Bács Zoltán kancellár pedig tanévzáró diplomaosztó ünnepségek kapcsán kiemelte, hogy a magyar hallgatók védettségi igazolvány, a külföldi hallgatók – mivel ők igazolványt eddig nem kaphattak – az egyetemen kapott COVID elleni védőoltás birtokában, vagy a magyar és külföldi végzett hallgatók is – hivatalos személyként – az UD yoUmeD-nél az ünnepség előtt 48 órán belül végzett negatív antigén gyorsteszt-eredmény birtokában vehetnek részt a rendezvényen. Szülők, rokonok, barátok csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a Nagyerdei Stadionban tartandó ünnepi eseményeken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában