Hírmorzsák

2021.05.07. 13:33

Újirázba kecsege, Mezősasra kisbusz érkezett

Nyíracsád iskolájának három tanulója pedig megyei versenyen vett részt.

Most online volt az országos verseny

Nyíracsád általános iskolájának mindhárom versenyzője, Csingi Zoltán, Kerti Benedek, Széll Nóra is bejutott a Herman Ottóról elnevezett országos biológiai verseny megyei fordulójára. A helyi verseny márciusban volt, az itt elért eredmények alapján léphettek a diákok a következő szintre. A megyei forduló feladatait a vírushelyzetre való tekintettel április végén online töltötték ki a diákok, akiket Nánási Patrícia tanárnő készített fel a megmérettetésre.

Kecsegék érkeztek a Sebes-Körösbe

Összesen 100 kilo­gramm kecsege került a Sebes-Körösbe a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének köszönhetően, adta hírül a minap Furák Károly Újiráz polgármester a közösségi oldalán. Újiráz vezetője – akinek természetszeretete közismert – reméli, hogy a folyamatos telepítéseknek köszönhetően ez a nemes halfajta visszahonosodik majd a folyóba.

Új kisbusz érkezett a bihari kis faluba

A Magyar falu programban egy kilencszemélyes falugondnoki kisbuszt kapott a Mezősas. A jármű a jövőben segíti a településen egyre növekedő számú idős emberek utaztatását, szociális ellátását, a mozgáskorlátozottak orvosi rendelőbe, kórházi kezelésre való szállítását. Az új autóbusz a településen működő labdarúgó-egyesület tagjainak utazását is segíti.

Fotó: Községháza

Kedves Zilahi Enikő, B. Kiss Andrea, Vmirjáncki József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában