koronavírus

2021.05.14. 20:05

Soha nem látott nehézségek elé állította a járvány a védőnőket, de igyekeztek tökéletesen helytállni

A védőnők a vírushelyzethez alkalmazkodva végzik munkájukat, ami így különösen nem egyszerű.

Fotó: Tanácsadó-archív

A járvány és az azt követő jogszabályi változások alapjaiban rengették meg a személyes kapcsolattartásra épülő védőnői munkát. – Tavaly márciusban még nem tudhattuk, hogy ekkorát fog változni a világ. Szinte pánikként hatott ránk a járvány. Nem voltunk rá felkészülve, nem volt kidolgozott rendszerünk arra, mi ilyenkor a teendő. Vártuk, és folyamatosan kaptuk is az utasításokat, és helyi szinten ránk hárult a kialakult helyzet kezelése.

„Újragondoltuk a védőnői munka folyamatait. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen a védőnői ellátás összetett szolgáltatás”

– fogalmazott Kalenyák Tünde védőnő.

Folyamatosan kapcsolatban

A járvány miatt a szakellátások korlátozottan érhetők el, hiszen a Covid elleni védekezésre összpontosulnak a kapacitások. Háttérbe szorult ezért a nővédelem területe. – A járvány kitörése előtt évente szerveztük a téglási asszonyok mammográfiai szűrését. Az önkormányzat által biztosított kisbusz segítségével tettük könnyebbé a szűrővizsgálat elérését – tudtuk meg Horváthné Schleisz Anikó védőnőtől.

Az egyik legnagyobb kihívást a családgondozás jelentette. A személyes látogatások elmaradtak, a téglási védőnők új módokat találtak ki a kapcsolattartásra.

Távkonzultáció­val beszélték meg a felvetődő kérdéseket, a tanácsadási időpontokat, az esedékes vizsgálatokat. Gyakran választják a szülők a messengeren való kapcsolattartást, így akár videóhívásban, a csecsemő otthonában, megszokott környezetében láthatják a védőnők a gyermekeket. A családgondozásban a látogatásokat minimálisra csökkentették. Csak szülés előtt és az újszülöttel történő hazaérkezést követően, illetve egyéb szorosabb kapcsolatot igénylő esetekben történnek családlátogatások.

Pálosiné Zámbó Judit, Pálosi Zsolt (5 éves), Pálosi Bence (1 éves) tanácsadásra érkezik | Fotó: Tanácsadó-archív

– A jelenlegi helyzet talán a várandós kismamákat viseli meg leginkább, hiszen nemcsak magukat féltik, de a növekedő gyermeküket is. A járvány miatt kialakult útvesztőben igyekszünk iránymutatást adni a vizsgálatok elérésében. Segítünk enyhíteni a helyzet miatt kialakult szorongást, mivel most a kórházakban nincs szülésre felkészítő tanfolyam, a szülést övező kételyeket, félelmeket próbáljuk oldani tanácsadás keretében történő beszélgetésekkel – mutat rá Horváthné Anikó.

Tavaly Téglás is csatlakozott az országos Babazászló mozgalomhoz, amiben minden újszülött tiszteletére kihelyeznek egy kék vagy rózsaszínű zászlót a tanácsadó bejáratához. A csecsemő-tanácsadás, szűrővizsgálatokkal, védőoltásokkal kapcsolatos feladatok ellátása, a státuszvizsgálatokat, oltások beadását a tanácsadóba szervezték meg a védőnők, az esetleges kontaktok számának minimálisra csökkentése érdekében a gyermekeket csak az egyik szülő kísérheti, és előre egyeztetett időpontban kerülhet sor az ellátásra. Két gyermek érkezése között, folyamatosan fertőtlenítik a pelenkázókat, a méréshez használt eszközöket, és szellőztetnek.

„A járványhelyzetben meg kellett húzni határokat, hogy a betegség terjedését megakadályozzuk, ezért az apukák, nagyszülők, akik szintén látni szeretnék hozzátartozójuk egészségügyi szűrését, nyomon követni fejlődését, nem jöhetnek be.”

– Érdekes és nagyon jóleső az a jelenség, hogy a maszkviselés ellenére a csecsemők mosolyunkra reagálva visszamosolyognak ránk – osztja meg velünk tapasztalatát Kalenyák Tünde.

Új lehetőségek nyíltak az online térben

Az iskola-egészségügyi feladatok, a kampányoltások, szűrővizsgálatok, tisztaságvizsgálatok megszervezése és lebonyolítása zökkenőmentesen megy annak ellenére, hogy az iskola online oktatásra történő átállásával a szűrővizsgálatok elvégzése komplikáltabb lett. A kampányoltások sem maradtak el, ezek szervezését, a tanárok és az iskolai dolgozók segítségével végezték a védőnők. A téglási Bölcsőde, Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársaival együttműködve a védőnői szolgálat nyomon követi a gondozásban lévő családokat. A hátrányos helyzetűek nem tűnhetnek el a látóterükből.

A digitális kapcsolattartáshoz Tégláson rendelkezésre állnak a megfelelő eszközök és az internetelérés. A családok be tudtak csatlakozni az online kapcsolattartásba.

„Számunkra is viszonylag új online tér nyílt meg. Lehetőségünk lett akár online fórumokon, online továbbképzéseken való részvételre is.”

– A munkáltató engedélyezte számunkra a home office-ban való munkavégzést. Ez azt jelentette, hogy a tanácsadások szervezése, adminisztrációs munka otthon történt – magyarázták a védőnők.

Kerekes-Bíró Éva

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában