járvány idején

2021.05.05. 12:42

Segítség Nyíradonyban: maszkok és fertőtlenítők érkeztek

A református egyház az adomány nagy részét a város önkormányzatán keresztül juttatja el az emberekhez.

Fotó: Blascsák Kata

A helyi református egyházközség húszezer darab egyszer használatos szájmaszkot és százhúsz liter kézfertőtlenítő folyadékot adományozott a nyíradonyi önkormányzatnak. Suszter Szabolcs az egyházközség lelkipásztora és a Hetey Sándor Református Szeretetotthon intézményvezetője elmondta: a Szeretetotthon fenntartója a vírushelyzet kezdetétől fontosnak tartotta minél nagyobb fertőtlenítőszer és arcmaszk készlet meglétét. A most átadott eszközöket még a járvány elején vásárolták. Miután az elmúlt napokban a pandémiás helyzet már enyhült, úgy döntöttek, hogy nincs szükség ekkora tartalékra, ezért a készlet egy részét felajánlják. Mégpedig annak nagy részét a nyíradonyi önkormányzatnak, hiszen nagyon jó a kapcsolatuk, továbbá rajtuk keresztül tud a szükségben lévőkhöz legkönnyebben eljutni az adomány. A járványvédelmi eszközökből juttatnak a nyíradonyi református gyülekezet 30-40 családból álló roma missziójának is. Továbbá Fülöp, Nyírábrány, Nyírmártonfalva, Nyíracsád, Vámospércs református gyülekezeteinek is adományoztak fertőtlenítőt és szájmaszkot.

Fotó: Blascsák Kata

Tasó Béla polgármester az önkormányzat nevében nagy tisztelettel köszönte meg és vette át a nyíradonyi református egyházközség nagylelkű felajánlását. Tájékoztatott arról, hogy ezeket a védőeszközöket a településen működő általános- és középiskolás tanulóknak juttatják el.

A járványvédelmi eszközök egy része, négyezer darab szájmaszk és 12 liter kézfertőtlenítő az önkormányzat nevében elsőként a helyi középiskola tanulói és érettségiző diákjai kapják. Az adományt Berekszászi Natália intézményvezető vette át, aki elmondta, hogy nagyon örülnek az adománynak, minden segítség jól jön ebben az időszakban. A kézfertőtlenítő folyadék a védekezés egyik fő része. A szájmaszkokból előfordul, hogy naponta gyerekenként 2-3 darabot is elhasználnak.

Blascsák Kata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában