A pünkösdnek ebben az évben a nyitottságról kell szólnia – vallja Kocsis Fülöp érsek-metropolita

Megtudtuk azt is, hogy pünkösd ünnepén miként érdemes a nyitottság fogalmát értelmeznünk a zártság időszaka után, de szó volt a cigányság szakkollégiumi fejlesztéséről, hivatástudatról és arról, hogyan viszonyulnak a görögkatolikusok a keleti lelkiséghez.

Nemrég Karikó Katalint az Emberi Méltóság Tanácsa elismerése részeként a görögkatolikus egyház nevében köszöntötte, erről tett bejegyzése nagy port kavart közösségi oldalán. Mit gondol, mi a szerepe ma a hitben a tudománynak, a tudományban a hitnek a világjárvány idején?

A kezdeti bizonytalanság után viszonylag hamar megerősödtem abban, hogy a védőoltást fel kell venni, hogy a koronavírus mögé nem kell összeesküvés-elméletet képzelni. Hogy van-e valami gonosz szándék a vírus elterjedésének a folyamatában, ezt nem tudhatjuk, de az biztos, hogy ez egy valós betegség, melyet annak valóságában kell kezelni. Amióta az eszemet tudom, mindig így volt: kaptunk védőoltást és gyógyszereket, még a Biblia is azt mondja, hogy az orvost is az Isten adta, és tiszteletben kell tartani a tudásukat. A tudást is az Isten adta, azzal nem élni, azt nem használni badarság, sőt, hálátlanság a Teremtővel szemben. Persze, sajnos előfordul, hogy az ember visszaél a tudásával, hogy rosszra használja, de a jelenlegi helyzetre tekintve mindnyájan láthatjuk, hogy ez ugyanolyan igazi járvány, mint amivel azért többször találkozott az emberiség a történelemben. Ennek súlyos következményeit tagadni kifejezetten balgaság. Az, hogy Katalin asszonnyal tudtam beszélgetni, nagyon megerősített: a tudomány felől számomra felfogható magyarázatot kaptam arról, hogyan működik ez a betegség. Semmi misztikus, titkos, kezelhetetlen vagy átláthatatlan háttere nincs. Ezt ő mint biokémikus kutató és feltaláló tudja, bárkinek el tudja magyarázni. Viszont az, hogy ki hisz neki, az már más kérdés. Hiába fogja alátámasztani nyilvánvaló tudományos érvekkel a vírus valóságát és a gyógykezelés lehetőségét, aki ezt nem akarja elhinni, az ezek után is tagadni fogja. Én a magam részéről teljes hitelt adtam a szavainak, és úgy gondoltam, érdemes ezt továbbadni. Hiszen az egész társadalomnak is nagy segítség, ha minél több ember megkapja a védőoltást. Bár nem szoktam olvasni a bejegyzéseimhez írt hozzászólásokat, de azért tudom, hogy néhányan igyekeztek az én üzenetemet is vérmesen cáfolni. Ezek között volt, aki Karikó Katalin szakvéleményét is megkérdőjelezte. Mit lehet tenni ilyenkor?

Mi indukálhatja ezt az ok és értelem nélküli bizalmatlanságot, és mi lehet rá a megoldás?

Mindenképp furcsa jelenség, hogy sok ember a világhálón összecsipegetve a maga kis tudását okosabbnak gondolja magát, mint egy nagyon magasan képzett, sok évtizeden át kutatói munkát folytató szakember. Ez vonatkozik a magyarországi döntéshozókkal szembeni bizalomra, illetve annak hiányára is. A miniszterelnök a csapatával létrehozott egy szakmai gárdát, hogy ne szülessenek ostoba döntések, és ne menjen gajra az ország. Ez vonatkozik arra, hogy mikor lehet iskolába, óvodába menni, mikor nyithatnak ki a boltok. Nyilvánvalóan nagyon sok tényezőt figyelembe véve gondolják át ezeket a döntéseket. Hiszen mindenkinek rossz a bezártság, ugyanakkor egymásra fokozottan kell odafigyelnünk. Ezzel szemben itt is megjelennek az „okos emberek”, akik úgy vélik, ezt is jobban tudják, így természetesen úgy vélik, jobb döntéseket is hoznának a szakembereknél. Ez bizalom és hit kérdése.

„A bizalmatlanság mai világunkban minden szempontból nagyon fölerősödött.”

Ez részben a világháló következménye, hiszen nagyon sok információ áramlik. Régebben kevésbé kínálkozott lehetőség erre a roppant felszínes tudásra, ezért is voltak az emberek elfogadóbbak, míg mára ez nagyon labilissá vált. A másik fontos tényező a tömegtájékoztatás, ahogyan a média manipulálja az emberek gondolkodását. Így nagyon nehéz józan döntést hozni: ez a mai világunk egyik legsúlyosabb betegsége.

A média káros hatásaival szemben ön a napos oldalt képviselte már a járvány első hullámától kezdve. Facebook-oldalán bejegyzésekkel, versmondással, videóüzenetben megosztott bölcseletekkel biztatta, gyámolította a követőit. Ahogy sokan mondják: ön menő. Miért választotta ezt a színteret a nyilvánosság elérésére?

Tavaly verseket mondtam, mert úgy gondoltam, hogy ha be vannak zárkózva az emberek, akkor leginkább lélekre ható élményekkel lehet színesíteni a napjaikat. Szükségünk van ilyen élményekre. Ha az ember pap vagy szerzetes, az életét arra teszi, hogy másoknak segítsen, és azt keresi, azt lesi, hogy milyen módon tudja ezt megtenni. Megjegyzem, ez minden hivatástudattal rendelkező emberre vonatkozik, ugyanis mindenki, akiben hivatástudat él, így gondolkodik. A hivatástudat azonosítható azzal, hogy az ember hasznossá akar válni mások számára. A papoknál, szerzeteseknél ez kiemelten igaz, hiszen hivatásuk miatt minden mást félretesznek, családot, vagyont, csak szolgálni akarnak, mások javára lenni. Nekünk ez a feladatunk. Eleinte idegenkedtem a világhálós megjelenésektől, sok rossz tapasztalatom is volt, mert sokan arra használják fel a nyilvánosságot, hogy sztárokat mutassanak fel, vagy kérészéletű dolgoknak hódoltassák az embereket. De azt is látni kell, hogy ez a mai világnak fontos eszköze. A versek és saját töprengéseimből fakadó megszólalásaim mellett ott volt a papi kihívás vagy többgyermekes papnék bemutatkozása is. Ezzel sem magunkat akartuk népszerűsíteni, hanem valamiképp átadni az embereknek, hogy mennyire jó az Istennel együtt élni, micsoda boldogság követni azt a hivatást, amit Istentől kaptunk. Meg akartuk mutatni, hogy nem beszorított élet a miénk, és nem veszítünk semmit azáltal, hogy sok mindenről le kell mondanunk. Remélem, több embernek szereztünk ezzel örömet, mint ahánynak bosszúságot.

Az imént mások szolgálatáról, megsegítéséről beszélt, ami a tíz éve megalakult Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elindítására is késztethette, mely évente több száz cigány fiatal szemléletformálásban segít. Sikerült tendenciává emelni a roma–magyar fiatalok együtt gondolkodását?

A cigány emberekkel mindig jó kapcsolatban voltam, gyerekekkel és idősekkel egyaránt. Annak idején cigány fiatalok szólítottak meg – ez még püspökségem kezdetén volt –, hogy segítsek nekik. Megtiszteltek a bizalmukkal, s én csupán az ő kezdeményezésükbe kapcsolódtam be, s velem együtt néhány püspöktársam is, köztük az akkor még államtitkár Balog Zoltán, ma református püspök. Együtt láttuk meg azt a lehetőséget, hogy nagyon hatékonyan tudjuk segíteni ezt az alulról jövő kezdeményezést. A szándék bennük volt, a kormány és az egyház részéről pedig sikerült rendszerré építeni a szándékaikat. Mindjárt az elején jól indult, de azt nem gondoltuk, hogy ilyen gyönyörűen ki fog virágozni. A fő célunk az volt, hogy a cigányokat minél nagyobb számban be tudjuk juttatni a felsőoktatásba, hogy bent is maradjanak, és diplomát szerezzenek. Ezzel együtt, ettől elválaszthatatlanul jelent meg az a másik szükséglet és lehetőség, hogy ebbe a munkába ne csak cigány fiatalokat vonjunk be. A diákélet természetszerűen is ilyen, hiszen a közösségi élet, a bandázás fontos része ennek az életszakasznak. Erre építve közösen dolgoztuk ki a szakkollégiumok célkitűzéseit. Ennek egyik mellékterméke lett a cigány–magyar együttélés szép példája: megtanulják az együttélést, annak minden szépségével és nehézségével. A diploma megszerzése közben megismerik a szegénységben élők helyzetét, kialakul bennük a segíteni akarás vágya és készsége. Később pedig tanárként, orvosként, szociális munkásként vagy a közélet bármely területén megállják a helyüket, és ezt a lelkületet képviselik.

„Ha csak évente száz fiatal jelenik meg azzal a szemlélettel, hogy cigány és magyar együtt élhet, és nem érdemes előítélettel mérgezni az életünket, sem a magunkét, sem másét, már nem kis eredményt értünk el.”

Érték van a cigány kultúrában, személyiségükben, adottságaikban, ezt elvesztegetni óriási értékpocséklás volna. De érezhetően, a hálózat bővülésével nem csak az ilyen gondolkodású emberek száma növekszik. A bővülés, a fejlődés a hálózat egész munkásságára is vonatkozik. Ma összesen tizenegy roma szakkollégium van, s szeretnénk tovább szélesíteni az elérhető diákok körét mind létszámban, mind az életkor kiterjesztésével. Tervünk, hogy középiskolai szintre is kiterjesszük a hálózatot – ez, persze, nem lesz könnyű. Ebben az esztendőben azon dolgozunk, hogy a külföldiek előtt is ismertté tegyük a kezdeményezésünket, hogy nemzetközivé tegyük a hálózatot.

Nemrég egy interjúban úgy fogalmazott: a görögkatolikusok hidat képeznek kelet és nyugat között, és vissza kell térniük a keleti lelkiséghez. Mit jelent ez a gyakorlatban a hívek számára?

Itt nem kell hatalmas fordulatokra gondolni, mivel ez a lassú változási folyamat az életünk jellemzője. Akárcsak maga a kultúra. Amikor a görögkatolikusok csatlakoztak Rómához, úgy képzelték el, hogy megőrzik keleti értékeiket, és Rómához csatlakozva nem változik semmi a rítusukban. Ám az évszázadok folyamán ezek mégis módosultak, a katolikus közegben egyre kevésbé tűntek vonzónak, egyre inkább elhalványult az értelmük, az értékük. Így a keleti teológia is megkopott, a keleti lelkület elhalványult, sőt, még egyházfegyelmi dolgokat is átvettek a római katolikusoktól. Az utóbbi évszázad azonban más irányú változást hozott. Mígnem a kilencvenes évek derekán megszületett két fontos pápai irat, amely kifejezi a keleti egyház értékeit a katolikus egyházon belül, sőt feladatul jelöli meg a görögkatolikusoknak, hogy ezeket kövessék, hitelesen éljék meg. Ilyen például a bemerítéssel való keresztelés vagy a csecsemők áldoztatása, mely szintén ősi szokása a keleti egyháznak, de az idő elteltével feledésbe merült. Ma újra visszatérünk ezekhez, s azokkal a szülőkkel, akik ezt szívesen veszik, már így ünnepeljük a keresztelési szertartást. Talán elérjük, hogy az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán ez a gyakorlat az egész metropóliában általánossá váljon.

Keleti és nyugati egyházak különbözőségeiről is beszélt, de a felekezetek együtt ünneplik a pünkösdöt, a Szentlélek kiáradását. Másképpen, más lelkülettel kell most megélnünk, mint a világjárvány előtt?

A Lélek ajándékát akkor tudjuk leginkább befogadni, ha nyitottak vagyunk. A befogadás készsége hozzásegít minket ahhoz, hogy a pünkösdi ünnep átalakító erejű legyen. A bezártság után jó szó és jó törekvés a nyitottság, de ez ne csak annyit jelentsen, hogy kimehetünk az utcára, és sörözhetünk a barátainkkal. Fontos, hogy a belső nyitottságra is rátaláljunk. Félő, hogy amikor visszatér a járványmentes élet, az emberek majd azt mondják: felejtsük el ezt az egészet, a bezártságot, a világjárványt, minél hamarabb térjünk vissza a régi kerékvágásba. Én az ellenkezőjét mondom: egyáltalán ne feledjük el, hogy min mentünk keresztül, fontos, hogy ez a bő egy év beépüljön a tudatunkba, és emlékeztessen arra, hogy törékenyek vagyunk, s hogy mindig nagyon vigyáznunk kell egymásra és önmagunkra is. Az említett nyitottság a hétköznapi életben azt is jelenti, hogy nem ragaszkodunk mindenáron a saját elképzeléseinkhez, mert ezzel sokszor kizárunk másokat a gondolkodásunkból.

„Amikor valaki másképp gondolkodik, nem azt jelenti, hogy agyalágyult: egyszerűen másképp él, más hatások érték, eltérő a gondolkodása. Ha nyitott vagyok, akkor sem biztos, hogy el kell fogadnom a másik igazát, de a másik embert igen.”

Az segíti leginkább az emberi kapcsolatainkat, ha nyitottak vagyunk, vagy legalább törekszünk rá. Amikor ezt mindennapi élethelyzetekben gyakoroljuk, ez szépen, lassan formáló erővel hat a lelkünkre, a gondolkodásunkra. S mivel Karikó Katalinnal kezdtük a beszélgetést: ő és más nagy kutatók mit fedezhettek volna fel, ha nem lett volna meg bennük az újra való nyitottság?

Szakál Adrienn

Névjegy

Kocsis Fülöp

hajdúdorogi érsek-metropolita

Születési helye, ideje: Szeged, 1963. január 13.

1983–1989: a Papnevelő Intézet növendéke Nyíregyházán

Papszentelés helye, ideje: Máriapócs, 1989. augusztus 20.

1998. november 6-án megyés püspöke szerzetessé szenteli. Ekkor kapja a Fülöp nevet.

2008. május 2.: püspöki kinevezés

2008. június 30.: püspökké szentelése és beiktatása Hajdúdorogon

2015. március 20-án Ferenc pápa megalapítja a bizánci hagyományú Krisztus-hívők számára a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyházat. A Hajdúdorogi Egyházmegyét főegyházmegyei rangra emeli. Ugyanezen hatállyal lép életbe Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspök kinevezése a főegyházmegye első érsekévé és a saját jogú görögkatolikus egyház metropolitájává.