Interjú

2021.04.15. 14:00

Túl a százezren a püspökladányi tiktokos atya

De mit mond Kiss Zsolt Attila azoknak, akik fényképet kérnek tőle Istenről? Interjú a plébánossal.

Kiss Zsolt katolikus pap

Fotó: Kovács Péter

Magyar-e Jézus? Mi lett volna, ha köztünk marad? Mit gondol a cölibátusról? És a Meseország mindenkié című könyvről? A Csernobilról készült sorozatról? A tetoválásról? Az inkvizícióról? Tibi atyáról? Egyáltalán: miért élünk? A püspökladányi plébános, Kiss Zsolt Attila ezekről és sok más hétköznapi kérdésről vagy éppen ellenkezőleg, nagyon is nehéz, elvont témákról mond véleményt egyperces videókban egy olyan internetes csatornán, amelyen jellemzően harminc év alattiak vannak „fenn”: a TikTokon. A katolikus pap követőinek tábora a napokban már a százezret is átlépte.

Miért lett pap?

Állami gondozásból, Máriapócsról hozott el annak idején édesanyám, akitől keresztény nevelést kaptam. Már általános iskolásként vonzott a papi hivatás, de majd jóval később, az egri papnevelő intézetben határoztam el magam végleg, addig inkább csak úsztam az árral. Akkor, a „varázspillanatban” éppen a francia író-filozófus, Jean-Paul Sartre A lét és a semmi című gondolatmenetéről kellett bemutatót készítenem. A könyvárban, hat vaskos kötet között ért a felismerés: mit csinálok én itt tulajdonképpen? Otthagytam a könyveket, és a kápolnában fel-alá járkálva egyre csak azt a kérdést szegeztem magamnak, hogy mit akarok kezdeni az életemmel? Akkor eldöntetett. 2005-ben szenteltek fel a debreceni Szent Anna-székesegyházban; jelmondatom: „Emészt a buzgóság házadért” (János evangéliuma, 2. fejezet, 17. vers). 2017 óta szolgálok plébánosként Püspökladányban, az egyházközség Báránddal, Kabával és Nádudvarral együtt értendő. Magam újfehértói vagyok, ami földrajzi távolságot tekintve nincs messze, de a Nyírség egy másik világ.

Miért kezdett internetes evangelizációba 2020 májusában?

Hodász András atya parkolópályára kerülésével kialakult egyfajta űr e térben. Igaz, hogy rajta kívül mások is próbálkoztak, de nem voltam elégedett a minőséggel. Miközben az interneten ömlik a bűn, a tévedés, az eretnekség a fiatalokra, az egyház zömmel csak szent általánosságok gyűjteményeivel van jelen. Ami, valljuk be, unalmas. Azt mondtam magamnak, tudunk mi annál többet, mint hogy három igevers alá bevágjunk egy kis zenét!

„A TikTok ötlete a diákjaim révén jött, hiszen iskolai hit- és erkölcstanórákat is tartok. Márpedig az ő korosztályuk ezen a platformon elérhető. Nem magamutogatásra hoztam létre a csatornát, hanem az egyházi tanítások megismertetésére.”

Egyperces videókban?

Próbálkoztam, hogy mi érdekelheti az embereket. Az első siker az volt, amikor egy kirakó előtt arról beszéltem, hogy nem mindig kell erőlködnünk az összes probléma megoldásán, mert van, ami magától is megoldódik, amikor eljön az ideje. Csak tennünk kell, ami reánk van bízva. Amikor tavaly ősszel a győri megyés püspök, Veres András atya a lombikprogramról mint bűnről beszélt, amelyet a katolikus egyház nem támogat, a hírekbe az már nem került be, hogy mi ennek az oka. Én meg kifejthettem a TikTokon, hogy nem a művi gyermekáldással van a baj. Hanem annak a méltatlanságával, hogy a többi embriót lefagyasztják. Ezek a rövid videók akkor hatásosak, ha a különböző témákat sikerül hétköznapi köntösbe öltöztetve érthetővé tenni. Hogyan működött ez például annak a bölcsességnek az esetében, mely szerint egy jó nap egy jó reggellel indul? Hát úgy, hogy a reggeli misékről hazatérve vettem egy finom lángost a plébániával szembeni árusnál. A jó reggel a hivatás gyakorlása mellett egy ízletes reggelivel még jobb! Abból már egy jó nap is lehet! Persze, nem nagy durranás, de sokan megértették az egyszerű mondanivalót. Isten végtelenségét, örökkévalóságát sokkal nehezebb elmagyarázni, amikor a kommentelők fényképet kérnek róla. Elmondom nekik: szabad szemmel öt csillagot látnak az égen, egy jó fényképezőgéppel százat, távcsővel százezret. Isten éppen ilyen végtelen. Nyilván nem könnyű megérteni.

Süketek párbeszéde: sokszor érezzük ezt a közösségi média világában. A vallásra ez hatványozottan igaz, nem?

A hétköznapi ember teológiai műveltsége mélyen van, de nem is dolguk az evangéliumok olvasgatása. Nincs ezzel probléma. Azzal már inkább, amikor a szükséges tudás híján is „jobban értenek” hozzá, mint az, aki képzett az adott témában. Különösen nehéz megértetni, hogy a középkori gondolkodásmódot, életfelfogást ne hasonlítsuk a maihoz, az akkori események logikáját ne a mostani normáink mentén keressük.

A középkorban a járványokról is egészen mást gondoltak.

A koronavírusról nem csináltam videót. Egyébként a halálos járványok idején gyakran azt hitték, pusztán az imádság vagy valamilyen áldozat segíteni fog. Előfordult, hogy egy-egy városban az első betegek feltűnésekor a templomba mentek az emberek, ahol aztán még többen megfertőződtek. Jó döntés volt? Nem. De az olyan világ volt, hogy nem lehetett otthon maradni.

Miért kerülte a témát?

Mert túlságosan mély ahhoz, hogy kellő szakértelem nélkül beszéljek erről. Közhelyeket pufogtatni pedig nem akartam. Megvan a véleményem, de azt nem feltétlenül kell nyilvánossá tennem. A hibát elkövetni könnyű, lemosni nehéz. Én egyébként sosem hittem volna, hogy ennyire népszerű lesz a TikTok-csatornám, már húszezer követővel is elégedett lettem volna. De azt sem gondoltam, hogy ennyi munka lesz vele: a TikTokkal nincs olyan sok nyűg, GIF-eket is szívesen használok, hogy ne csak engem kelljen bámulni, a látványosabb videók iránt az érdeklődés is nagyobb. A YouTube-anyagok elkészítésével többet kell bíbelődni. Viszont a tiktokos komment­özön…

Állandóan pittyeg miatta a telefonja?

Nem, az ki van kapcsolva, majd akkor nézem meg, amikor eljön az ideje. De így is sok energiát igényel kiválogatni a reagálást, akár újabb videót érdemlő hozzászólásokat.

„Egyébként egyre kevesebb anyagot akarok készíteni: a mennyiség helyett inkább a témák súlya szabjon irányt. Sok bába közt elvész a gyermek.”

Mit tud a követőiről?

Személyesen jó, ha ötvenet (zömmel az egyházközségemből kerülnek ki) ismerek a százezerből. Az internetről meg, mondjuk, még ötvenet. Előfordul, hogy az életben rám ismernek; a napokban egy csomagot hozó GLS-futár megjegyezte, örül, hogy ott vagyok a TikTokon, be is került a százezres határt „ünneplő” videómba. Vagy Újfehértón, anyukámnál járva a testvérem hívta fel a figyelmemet, hogy nekem integetnek egy kocsiból. És tényleg, mert az integetők megírták azután egy kommentben. Ha valaki feltesz egy értelmes kérdést, igyekszem reagálni. Például a múltkor azt kérdezték, hogy hogyan szeretnék meghalni. Válaszoltam, és a halál témájában elindult egy diskurzus az egyik videó alatt. De nem szoktam mindenbe belefolyni, nincs rá időm. A nagyon sértő, buta, istenkáromló megnyilvánulásokat kigyomlálom.

Sok van?

Egyre kevesebb. De előfordult, hogy mielőtt elindultam a vasárnap reggeli misékre, ugyanazon személy kilencvenöt üzenetéről jött jelzés. Hohó, mondom, de buzgó volt valaki. Aztán kiderült, mind istenkáromlás, méghozzá kilencvenöt videó alatt. Úgyhogy indulás előtt még ezzel is foglalkoznom kellett, plusz kitiltanom az illetőt.

Lassan egy év telt el az indulás óta: nem bánta meg?

„Jónak, hiánypótlónak tartom. Persze, ez nem minden papnak való. Aki ismer, tudja, hogy a valóságban is olyan vagyok, mint a képernyőn. Nem szeretem a mellébeszélést. Nem várok népszerűséget; ez arról szól, hogy átadjam az általam megismert és megszeretett igazságokat. A legtöbben köszönik szépen.”

A csak általam használt hashtag 23 milliós megtekintésnél jár, a videók átlagosan negyvenezres nézettséggel futnak.

Gratuláltak már a paptársai?

A püspök atya (Palánki Ferenc debrecen–nyíregyházi megyés püspök – a szerk.) azt mondta, elégedett a tevékenységemről a sajtóban megjelent visszajelzésekkel. Más gratulációt nem kaptam, de nem is vártam. Az atyák nem nagyon tudják, hogy nekem ilyen van. De nem is számukra készül. Erre a tanításra nekik nincs már szükségük.

Ratalics László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában