környezetbarát jármű

2021.04.23. 11:22

Munkába áll az elektromos kukásautó Hajdúböszörményben

Magyar gyártmányú és környezetbarát a haszongépjármű.

Fotó: Matey István

Március végén még csak jelképesen adták át Hajdúböszörmény városának azt az elektromos hulladékszállító járművet, amelyet a Föld napja rendezvénysorozat részeként szerdán mutattak be sajtótájékoztatón.

Fotó: Matey István

Kathy Zsigmond, a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a munkatársak hamar megtanulták a jármű kezelését. A rendkívül csendes és környezetbarát üzemelésű 18 tonnás teherkocsi Hajdúböszörmény területén lát el szolgálatot a környezetvédelem jegyében. Kiss Attila polgármester kiemelte, gazdaságossági szempontból is kedvező a jármű üzembe állítása, a hagyományos hulladékszállító autóénak mindössze ötödébe kerül a működtetése. Ráadásul egy magyar gyártmányú termékről van szó.

Fotó: Matey István

A Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. 2019-ben nyújtott be támogatási kérelmet az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, és onnan pozitív elbírálásban részesült. Így a támogatásnak köszönhetően a közbeszerzési eljárásban nyertes, debreceni székhelyű társaság gyártotta le a kivételes tehergépkocsikat, és a megye négy települése, köztük Hajdúböszörmény is hozzá juthatott egy-egy járműhöz.

Szarvas-Szabó Kata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában