húsvét

2021.04.05. 11:31

Körmenet és pászkaszentelés is volt Nyíracsádon

Nincs nyilvános mise, de nyitva van az Isten házának ajtaja a római katolikus hívek előtt.

Fotó: Kedves Zilahi Enikő

A koronavírus-járvány miatt hozott szigorító intézkedések nem kímélték a római katolikus templomokat sem. Nyilvános misét nem tarthattak a papok, a templom csendje azonban minden nap nyitott ajtóval várta húsvétkor az imádkozni vágyó római katolikus híveket Nyíracsádon is. A legnagyobb egyházi ünnep, a húsvét megszokott rendjét idén már másodjára írta át az élet. Ha a hívek nem mehettek a templomba, Eibe Tamás plébániai kormányzó ment a hívekhez. A világhálón keresztül minden nap eljuttatott egy-egy fontos és támogató üzenetet hozzájuk. Egyik bejegyzésében többek között a következőket írta: – Az Úr ebben a húsvétban is különleges módon mutatja meg magát nekünk. Az egyház és mi, keresztények pedig tesszük a dolgunkat. Miközben küzdünk azért, hogy ne omoljon össze a körülöttünk lévő világ, nem feledkezünk meg arról, hogy hova és kihez tartozunk földi életünk zarándokútját járva. A szabályokat, előírásokat felelősségteljesen és együtt érezve embertársainkkal mi is betartjuk, de a lényeget egy másodpercre sem feledjük. Jézus feltámadt, mégpedig értünk! Mi pedig nem tudunk sem feltámadni, sem ünnepelni nélküle – fogalmazott a plébános, aki megteremtette a lehetőséget, hogy a hívek a szabadban elvégezhessék a szentgyónást és áldozást.

Körmenet a falu utcáin

Tamás atya egyedül, de megtartotta a szombat esti feltámadási szentmisét, amit minden évben népes körmenet követ. Idén ez nem volt lehetséges, ezért a plébános indult el az oltáriszentséggel és segítőivel a falu utcáin, hogy jelképesen ugyan, de meg tudja tartani a körmenetet. Akik lélekben szerettek volna csatlakozni, azokat arra kérte, égő mécsest helyezzenek ki a ház elé. Tamás atya ebben az évben a templomtól a temetőig ment el, majd visszatért Isten házába. Akik mécsest gyújtottak, jelezték, lélekben együtt vannak minden hívő testvérrel. – A körmenettel jelképezni szeretném az élet valódi irányát. Istentől indulunk, a temetőbe érkezünk, ám az nem a vége, hanem fordulópontja mindennek, mert visszatérünk az Istenhez – fogalmazott Tamás atya.

Szentelés a kapu előtt

Húsvét vasárnapján nem maradt szenteletlen idén sem a római testvérek pászkája, hisz Tamás atya házhoz vitte Isten áldását, és a kapuk előtt kihelyezett, szépen feldíszített asztalokon szentelte meg minden család húsvéti eledelét. Voltak, akik az itt-ott szemerkélő eső ellenére, esernyővel a fejük fölött, órákat vártak türelemmel, míg megérkezik házához a feltámadás szentsége, de mindenki hálatelt szívvel várta és fogadta az áldást. Nem maradt ki Asszonyrész tanyatelepülés sem, reggel fél hétkor ott kezdte a plébános a szentelést, majd csaknem egész délelőtt rótta a falu utcáit.

Kedves Zilahi Enikő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában