Nem úri huncutság

2021.04.14. 07:30

A legtöbb lakásbiztosítás megfizethető, baj esetén pedig hatalmas segítség lehet

Sokunknak a háza vagy lakása a legértékesebb vagyontárgya, mely általában otthonként, vagy akár befektetésként is funkcionál.

A legtöbb társasháznak van biztosítása, amit a közös költség tartalmaz | Fotó: Napló-archív

Éppen ezért egy ingatlan védelme nemcsak érzelmi, hanem anyagi szempontból is különösen fontos. Burai Tamás biztosítási szakértő úgy véli, akinek van ingatlana, és van benne valamilyen érdekeltsége – akár tulajdonosként, bérlőként vagy haszonélvezeti jog miatt –, érdekében áll megóvni azt, és mindenképpen érdemes lakásbiztosítást kötnie rá. Az adatokból az látszik, ezt sokan felismerték, hazánkban országos szinten ugyanis négy ingatlan közül három rendelkezik lakásbiztosítással.

Burai Tamás biztosítási szakértő | Fotó: Kiss Annamarie

– Helyi szinten is csak apróbb eltérések lehetnek, tehát elmondható, hogy Hajdú-Bihar megyében az ingatlanok körülbelül 70-75 százaléka be van biztosítva. Természetesen a cél az, hogy ez minél inkább megközelítse a 100 százalékot – mondta a Naplónak a szakember. Burai Tamás arról is beszélt, hogy a lakásbiztosítások között is van különbség, éppen ezért érdemes mindig alaposan tájékozódni szerződéskötés előtt, hogy ne érje kellemetlen meglepetés az ügyfelet, ha valamilyen káresemény történik. Hangsúlyozta, a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztására nem elég csupán 10 perc, rá kell szánni az időt, hogy az ügyfél személyre és ingatlanra szabottan a legmegfelelőbb szolgáltatás mellett dönthessen. A legideálisabb eset, ha a tanácsadás a biztosítani kívánt ingatlanban történik, így a szakértő jobban rálát arra, hogy milyen berendezési vagy használati tárgyak vannak, amikre érdemes biztosítást kötni: például egy kerámialapos tűzhelyre vagy egy értékes zuhanykabinra.

Megtudtuk, az alapszolgáltatások jellemzően az elemi károk után nyújtanak segítséget. Ilyen lehet például a felhőszakadás, vihar, jégverés, tűzeset, robbanás és villámcsapás. Ezek mind olyan tényezők, melyeknek ki vagyunk téve, de nem nagyon tudunk védekezni ellenük. Vannak azonban olyan gyakran előforduló problémák is, melyek biztosítására egy alapszolgáltatás nem elegendő. Ilyen többek között az üvegtörés, csőtörés, dugulás, betöréses lopás, rablás vagy például a rongálás is. Természetesen az adott ingatlan jellegétől is függ, mire érdemes biztosítást kötni. Családi házaknál például a jég elverheti a kerti bútorokat, sérülhet a napelem, trambulin, ellophatják a biciklit az udvarról, de előfordulhat besurranásos tolvajlás, vagy nagyobb, udvari csőtörés is.

Leggyakrabban üveg- és csőtörés

Ezzel szemben a társasházi lakásoknál jellemzően más problémák adódhatnak.

„Nagyon fontos, hogy a társasházak zömének van olyan biztosítása, ami a közös költség része. Mindig meg kell érdeklődni, hogy ez a lakásbiztosítás mit tartalmaz, melyik társasághoz tartozik, mi a kötvényszáma, hogy baj esetén tudjuk, kit kereshetünk.”

Ezen felül pedig kiegészítésképp a saját berendezéseinkre és vagyontárgyainkra is érdemes biztosítást kötni. Erről sajnos sokan elfeledkeznek, ám ha például tűzeset történik az nagy valószínűséggel éppen a berendezéseket teszi tönkre – mondta Burai Tamás. Szerencsére azonban tűzeset nem sűrűn fordul elő, leggyakrabban üveg- és csőtörés, dugulás, beázás, villámcsapás vagy viharos szél okozta károk miatt keresik fel a biztosítókat. Lehet biztosítást kötni kisállatra vagy drágább mobileszközökre is a fogyasztói igényeknek megfelelően, majdhogynem mindenre.

A legtöbb társasháznak van biztosítása, amit a közös költség tartalmaz | Fotó: Napló-archív

Mindenre nem lehet

És itt nagyon fontos, hogy csak majdhogynem: mindenre ugyanis nem lehet.

„Nagyon veszélyes mondat, amikor kijelentik, hogy egy bizonyos biztosításban minden benne van. Ilyen nincs, mindenre nem lehet biztosítást kötni.”

Bagatell példa, de ha eltörök otthon egy poharat, nem fogják nekem megtéríteni. A legnagyobb félreértés abból adódik, hogy egy ügyfél onnan vizsgálja az esetet, hogy őt kár érte. A biztosítás oldaláról pedig az a legfontosabb kérdés, hogy ez miből ered. Például előfordult már, hogy fagykár miatt egy-egy vízóra elfagyott, amit a károsultaknak saját költségükre kellett kicseréltetniük. A fagykárokra ugyanis a lakásbiztosítások nem terjednek ki . Vagy azt is jó tudni, ha egy tűzesetnél például „csak” egy adott készülék ég ki, és nem terjed tovább más tárgyakra, akkor sem jár kártérítés – részletezte a szakértő.

Akár havi ezer forintért

Természetesen jövedelemfüggő, de kijelenthető, hogy a lakásbiztosítások összege nem terheli meg a családi kasszát. Már havi 700-1000 forintos áron elérhetők szolgáltatások, a határ pedig a csillagos ég igényektől függően. Egy lakásbiztosítás árát befolyásolja, hogy mekkora épületről beszélünk, hány ember él az ingatlanban, milyen egyéb vagyontárgyak vannak, van-e kisállat, személygépkocsi, stb. – Átlagosan elmondható, hogy egy családi ház biztosítása 30-40 ezer forint évente, egy panel esetén pedig ez az összeg 10-15 ezer forintra tehető. Mindig érdemes alaposan tájékozódni, és ár/érték arányt vizsgálva döntést hozni – mondta Burai Tamás, aki úgy látja, a lakosok egyre inkább tudatosabbak a biztosítások terén is.

Ha megtörtént a baj

Abban az esetben, ha egy ingatlanban és/vagy az ingóságokban valamilyen kár keletkezett, számíthatnak a biztosítók segítségére. Ilyenkor sok esetben telefonos beszélgetés során felajánlanak a károsultnak egy összeget, amiből rendezheti a javítási költségeket. Ez többnyire elég szokott lenni. Viszont ha az ügyfél nem tudja megítélni milyen költségekkel jár a helyreállítás, akkor sincsen probléma: megcsináltathatja, kijavíthatja a hibát és a biztosító számla ellenében tudja kifizetni ezt az összeget. Nagyobb költségekkel járó károk esetén a biztosító kérhet olyat az ügyféltől, hogy több helyről is szerezzen be árajánlatot a munkálatok megkezdése előtt.

Vass Kata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában