készülnek a találkozóra

2021.03.02. 17:10

Meteormegfigyelő is lesz Hajdúböszörmény főterén

Ez év szeptemberére tervezik az Országos Amatőrcsillagász Találkozót Hajdúböszörményben, a Magyar Csillagászati Egyesület Hajdúböszörményi Csoportja szervezésében.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Sőrés István alpolgármester elmondta, a vírushelyzetet megelőzően rendkívül nagy hagyománya volt a rendezvényeknek Hajdúböszörményben, amelyek kínálatát színesíti ez az esemény is. Kiemelte a csillagászat pedig az egyik alapja a tudományoknak.

Marjai Zsolt fizikus, bemutató csillagász hozzátette: a Magyar Csillagászati Egyesület több mint 1600 fős taglétszámmal rendelkezik, határokon átnyúló, nagy múltú civil szervezet, a gyökerei az 1960-as évekbe nyúlnak vissza. Az Országos Amatőrcsillagász Találkozó leginkább amatőr csillagászoknak szóló rendezvény, amely újszerűen és kiemelt módon kívánja a szakcsillagászok és amatőr csillagászok találkozását, együttműködési területeik javítását szolgálni. Az amatőr és professzionális együttműködés segíti mind a csillagászati megfigyelések szakmai színvonalának javulását, mind ezen eredmények széleskörű megosztását az ismeretterjesztés és tudománykommunikáció eszköztára segítségével.

Dr. Forgács Attila fizikus, bemutató csillagász egy különleges technikai megoldást ismertetett, mely Kelet-, Északkelet-Magyarországon egyedülálló. A meteor megfigyelő Allsky kamera telepítése is megtörténik majd a városban, amellyel egy teljes égboltfigyelő, autonóm rendszert alakítanak ki a művelődési központ tetején. Ezzel a meteorrajokat, mozgásukat tudják megfigyelni. Az MCSE Hajdúböszörményi csoportja aktív, 20 fős maggal működik. Az Országos Amatőrcsillagász Találkozó időpontja: 2021. szeptember 24-25.

SZ-SZK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában