szakmai szemmel

2021.03.01. 08:44

Az igazságügyi szakértők munkája sokszor pótolhatatlan

Az utóbbi időben a legkevesebb balesetet a műszaki hibák okozzák – mutat rá Sárközy Tamás.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

Az elmúlt egy évben, illetve a közelmúltban is sok munkát adtak a balesetek a hatóságoknak. A közlekedési balesetek okainak felderítése nem egyszerű feladat, ezért több esetben különböző szakértőket rendelnek ki az ügyekhez: de vajon milyen feladatot látnak el, mi a hatáskörük? Ennek kapcsán kerestük meg Sárközy Tamás igazságügyi műszaki szakértőt, aki többek között elmondta, milyen feladatokat lát el, melyek a meghatározó tényezők, amelyeket figyelembe kell vennie a szakvélemény készítésekor, illetve elmondta a Naplónak, hogy a szakvélemények alapján legtöbbször mik okozzák a szerencsétlenséget.

Fotó: Sárközy Tamás-archív

– A szakértők kirendelése részben törvény által is szabályozva van – tehát vannak olyan, esetek, amikor a szemlebizottság munkájában részt kell vennie az igazságügyi műszaki szakértőnek is. Elsősorban halálos vagy tömegszerencsétlenségek esetén: amikor a műszaki hibának a lehetősége merül fel, vagy a járművezető technikai hibára hivatkozik. Továbbá szükség van akkor is szakemberre, amikor olyan vizsgálatokat kell elvégezni a helyszínen, amelyeket később már nem lehet pótolni: láthatósági vizsgálat, fékpróbák elvégzése és így tovább – ezek többségében kirendelik a szakértőket, de van olyan ügy is, amikor a szerencsétlenségben részt vevők közül az egyik fél ragaszkodik a munkánkhoz – ismertette.

Tudás és tapasztalat

Megtudhattuk, hogy kimondottan nincs módszertana a szakértői vizsgálatnak – ennek elsősorban az az oka, hogy minden baleset más, még akkor is, ha hasonlónak tűnik.

„A szakértőnek a tudására és tapasztalatára van bízva, miként végzi a vizsgálatokat.”

Maga a tanulmányozás két részből áll. Az egyik az, amikor a jármű sérüléseit, műszaki állapotát, menettulajdonságait ellenőrzi, rögzíti a hozzáértő. A másik eset, amikor a rendőrségi helyszí­nelő nem tudja vagy nem találja az ütközésnek, elütésnek a helyét, esetleg más egyéb olyan probléma adódik, amelyhez különleges szakértelem szükséges – mondta.

Arra is kíváncsiak voltunk, melyek azok a meghatározó tényezők, amelyeket figyelembe kell venni a szakvélemény készítésekor, illetve a tapasztalatok alapján a legtöbbször mi okozza a balesetet. – Általában minden esetnél vizsgálni kell a jármű sebességét, a gyalogos mozgását (ha esetleg gyalogosgázolás történik), az útburkolat állapotát, a látási viszonyokat stb. Ezeken túl lassulásmérés, láthatósági vizsgálat szükséges – de ezek olyan szakkérdések, amelyeket a baleset helyszínén, a megfelelő biztonsággal csak a szakértő tud rögzíteni –, majd ide kapcsolódnak további tényezők: az észlelhetőség, a késedelem, az elkerülhetőségre vonatkozó felvetések – fogalmazott. – A baleseti okokat csak műszakilag szoktuk vizsgálni, annál is inkább, mert a szerencsétlenségnek a végső megítélése, az jogkérdés. Ettől függetlenül persze az a tapasztalatom, hogy a szerencsétlenségek jelentős része a sebesség nem megfelelő megválasztásából történik. A továbbiakban pedig a szokásos emberi figyelmetlenség: nem vesszük észre a stoptáblát, a közeledő járművet, vagy rosszul mérjük fel a közeledő gépjárműnek a sebességét és így tovább. Az utóbbi időben a legkevesebb problémát a műszaki hibák okozzák – mondta.

Ha más szakértő is kell

Több olyan ügy is ismert, ahol nem egy, hanem akár több szakember is dolgozik: milyen esetekben kell bevonni igazságügyi orvosszakértőt? – Nem az egyik szakértő vonja be a másikat, hanem a rendőrség vagy a bíróság. Ha olyan kérdés merül föl a baleset rekonstrukciója folyamán, amelyhez más társ­szakértőnek a munkájára is szükség van, akkor nekünk azt kötelességünk jelezni kirendelőhatóságnak. Legvégül külön-külön, önálló vagy együttes szakvéleményt adunk az üggyel kapcsolatban – válaszolt a kérdésünkre.

Nagy Emese

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában