vasárnaptól vasárnapig

2021.02.07. 12:01

A házasság hete: nézze meg, milyen programokkal készül a Szent Anna-székesegyház!

„Ezerszer is igen!” – ezzel a mottóval indul a házasság hete programsorozat országszerte. A rendezvény február 7-én, vasárnap kezdődik, és 14-ig tart.

A házasság hete: nézze meg, milyen programokkal készül a Szent Anna-székesegyház!

Fotó: illusztráció / Shutterstock

Ezen a héten a debreceni Szent Anna-társszékesegyházban gazdag programsorozatot kínálnak a szervezők az ünnepelt házaspároknak is és azoknak, akik még házasságkötés előtt állnak, tudatta közleményben a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye.

Boldog házaspárok tanúságtételeit hallhatjuk a vasárnapi szentmisék végén, az érdeklődők pedig Biblia-órán ismerkednek a Szentírásban szereplő házaspárok életével. „Hát én immár kit válasszak,…?” címmel házasságra készülő, tartós kapcsolat kialakításra törekvő fiataloknak szóló szempontok, tanácsok is elhangzanak a hét során.

Ezen programsorozatban a szervezők gondolnak a beteg házaspárokra is, valamint azokra, akik már egyedül maradtak . Értük közösen fognak imádkozni . A házasság hete zárónapján pedig a vasárnapi szentmisék végén áldásban részesítik a házaspárokat.

Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában