изучение языка

2021.01.28. 19:25

Ma újra többen tanulnak oroszul

Az internet korában az élő orosz nyelvhez is könnyen hozzáférhetnek az azt tanulók.

Fotó: unideb.hu-archív

„Akik ma az orosz nyelvet választják, egyrészt azért tanulják, mert más nyelvekhez képest egzotikusnak, különlegesnek látják. Másrészt gyakorlati oka van, ugyanis egyre több az olyan kapcsolat Magyarország és Oroszország között, amely nyelvtudást tesz szükségessé”

– mondta el érdeklődésünkre dr. Goretity József, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szlavisztikai Intézetének igazgatója, az Orosz Központ vezetője. Utóbbira példaként említette az ideérkező orosz turisták növekvő számát és az élénkülő kulturális kapcsolatokat. – Bár a gazdaságban is jelentős az elmozdulás, úgy vélem, itt sokkal több előrelépés kellene, és akkor ezen a területen még több oroszul beszélő embert tudnának alkalmazni – tette hozzá.

Dr. Goretity József | Fotó: unideb.hu-archív

Arról is beszámolt, hogy a korábbi évek mélypontja után az utóbbi időszakban ismét megnőtt az érdeklődés az orosz nyelv felsőoktatásban történő tanulására. Jelenleg a Debreceni Egyetemen alapszakon évfolyamonként mintegy 25 hallgató van, ezen túl mesterképzésen, fordító-tolmács képzésen és tanárszakon is vannak hallgatóik, a doktori iskolában pedig hatan tanulnak. – Természetesen az orosz nyelv iránt érdeklődők hátrányban vannak azokhoz képest, akik, mondjuk, az angolt akarják elsajátítani, és akár egy moziba beülve is eredeti nyelven hallgathatják a filmet. Az is tény, hogy az orosz mint idegen nyelv tanításához sokkal kevesebb könyv, segédeszköz, módszertani anyag áll rendelkezésre, legalábbis Magyarországon – részletezte a nehézségeket Goretity József. – Ugyanakkor úgy vélem, aki valóban szeretne az orosz nyelvvel foglalkozni, napjainkban megtalálhatja erre a lehetőséget: az interneten, a nálunk is fogható tévécsatornákon, vagy akár a közösségi médián keresztül rengeteg orosz nyelvű anyag érhető el. Az, hogy élő orosz nyelvet halljon, olvasson valaki, ma már nem probléma. Akár ide érkező orosz turistákkal találkozva is élő kommunikációt gyakorolhatnak a nyelvtanulók.

Kapcsolatok

– Intézetünkben sokat dolgozunk azon, hogy oroszországi intézményekkel, egyetemekkel, főiskolákkal mind több kapcsolatunk legyen. Onnan ide rendszeresen érkeznek tanárok, hallgatók, s a mi diákjainknak is van lehetőségük kimenni néhány napra, hétre vagy akár féléves képzésre is az Erasmus + és más ösztöndíjprogramok révén – magyarázta az igazgató, megjegyezve, hogy hallgatóik élnek is ezzel a lehetőséggel.

Úgy véli, Nyugat-Európában a miénkhez hasonló okok miatt tanul valaki orosz nyelvet, amely ott még egzotikusabbnak számít. Ugyanakkor az ottaniaknak sokkal kevesebb történelmi kapcsolatuk van Oroszországgal, mint nekünk, így az orosz kultúrát, mentalitást nehezebben értik meg, mint mi. A nyelvtanítást illetően Goretity József elmondta: orosz kapcsolataikból rengeteget tudnak profitálni. – Nagyon sokat tanulunk a kinti kollégáktól, módszertani kérdésekben is, de úgy is, hogy mit használhatunk, milyen segédanyagok vannak ott, amiket elérhetünk. A tőlük kapott tapasztalatokat szépen be tudjuk építeni az itteni oktatásba.

„Részben ennek köszönhetően készül most olyan komplex interaktív tananyagcsomagunk, amely az orosz nyelv elsajátításához használható lesz. Terveink szerint ez az anyag az év közepére áll majd teljesen össze”

– árulta el az intézetvezető.

SzT

Tapasztalatok cseréje

Közös nemzetközi webináriumot rendezett az orosz mint idegen nyelv tanításának módszertanáról a Taganrogi A.P. Csehov Pedagógiai Főiskola és a Debreceni Egyetem Orosz Központja. A mintegy ötven fő részvételével tavaly novemberben tartott online eseményen oroszországi és magyarországi oktatók, kutató és orosznyelvtanárokon kívül bekapcsolódtak a munkába spanyolországi, franciaországi, németországi és kazahsztáni szakemberek is.

Borítókép: az Orosz Központot néhány éve adták át a Debreceni Egyetemen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában