Hasznosítják őket

2021.01.05. 09:28

Kezdődik a kidobott fenyőfák begyűjtése

A fenyőket a kommunális gyűjtőjárat útvonala mellé vagy a közelébe kérik kihelyezni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Molnár Péter

A kidobásra szánt fenyőfák begyűjtése január 6-án, szerdán kezdődik.

A Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. a korábbi évek gyakorlata szerint az ünnepek után a megyeszékhely közigazgatási területén szervezetten gondoskodik a kidobásra szánt karácsonyi fenyőfák begyűjtéséről és elszállításáról. Ez a ritkábban és a sűrűn lakott övezetekben két módon valósul meg.

A Napló érdeklődésére Domokos Csilla, a társaság szóvivője arról tájékoztatott, hogy a ritkábban lakott, azaz a kertes házas övezetekben a fenyőfát a kommunális hulladékgyűjtő járat gyűjti be, így azokat a kuka mellé kell kihelyezni az ürítési napon. A sűrűn lakott városrészekben, azaz a lakótelepeken kifejezetten erre a célra gyűjtőjáratot szervez a közszolgáltató január 31-ig.

A lakótelepeket körzetekre osztják, és a körzetekből ütemezett járattal gyűjtik be a fenyőket; egy körzetben hetente kétszer takarítják fel a fákat. A begyűjtést két műszakban végzik, 5.30 és 13.30 óra között, valamint 14 és 22 óra között. A fenyőfákat a kommunális gyűjtőjárat útvonala mellé (lehetőség szerint a közelébe) kérik kihelyezni.

Természetesen a január 31. után kihelyezett fákat is begyűjtik, de ezt már a beérkező jelzések alapján, címre érkezve. A lakótelepek parkjaiból a DHK Kft. nem végez begyűjtést, az a parkfenntartási feladatokra szerződött alvállalkozók feladata lesz. Emiatt aki városi parkokban észlel kidobott fenyőfát, a polgármesteri hivatal zöldterületi osztályát értesítse.

Kérdésünkre a szóvivő azt is ismertette, hogy 2017-ben 21 tonna, 2018-ban 25,3 tonna, a következő évben 36,7 tonna, tavaly pedig 25,3 tonna fenyőt gyűjtöttek be. A fenyőfák komposztálásáról megtudtuk, hogy az évről évre változó mennyiségű fenyő a Regionális Hulladékkezelő Központba kerül, ahol aprítást követően komposztálják. A fenyőfákat ha asznosításuk előtt az A.K.S.D. Kft. munkatársai megtisztítják a rajtuk maradt díszeiktől, majd leaprítják őket. Így 2-4 centiméteres apríték keletkezik, amit ilyen formában használnak fel a saját komposztjuk készítéséhez.

Ez úgy jön létre, hogy egy 100 méter hosszú, 200 köbméteres prizmában 100 köbméter előkezelt szennyvíziszap van, 50-50 köbméter szalma és faapríték. Ebből az 50 köbméterből körülbelül 3 köbméter a fenyőapríték. Tavaszra elfogy a fenyőfa. A komposzt fő alapanyaga a Vízmű Zrt.-nél már előkezelt szennyvíziszap, ami egy teljesen homogén állagú, viszonylag szagtalan, 25 százalék szárazanyag-tartalmú, egészségre teljesen ártalmatlan iszap.

A szennyvíziszap komposztálásához szükség van szalmára és faaprítékra, egyrészt az optimális szén-nitrogén arány beállításához, másrészt a levegőátjárhatóság biztosítása érdekében, mivel ez egy aerob folyamat.

VA

A komposztnak megannyi jó hatása van

Az értékesített, mintegy 8 ezer tonna komposzt 70 százaléka szántóföldekre kerül, 20 százaléka erőművi hasznosításra, 10 százaléka pedig kertészetekbe, házi kertekbe, füvesítési munkálatokhoz.

A komposzt előnyei: a növények könnyen fel tudják venni a komposzt humusztartalmában lévő tápanyagokat, javul a talaj szerkezete, ami elősegíti levegőzését, sötét színe segíti a talaj felmelegedését, a komposzt jelentős vízmegkötő képessége következtében javul a talaj vízháztartása, nő a talaj biológiai aktivitása, a komposztban található hormonhatású anyagok serkentik a növények fejlődését, nagyobb lesz a növények ellenálló képessége a kórokozókkal és növényi kártevőkkel szemben, a talaj tápanyagtároló képessége növekszik, valamint lassú a tápanyag feltáródása, kicsi a kimosódás veszélye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában