fontos fejlesztések

2021.01.26. 14:24

Játszótér és kondipark is lesz a Sóház városrészben

Újabb állomáshoz ért a Zöld Város Program: kezdődik a cívisvárosi lakótelep felújítása.

– Örömre szolgál, hogy a Sóház városrészt is be tudjuk kapcsolni a Zöld Város Program vérkeringésébe – fogalmazott Hetei József, a terület önkormányzati képviselője a keddi sajtótájékoztatón. Az felújítási tervekre pillantva hozzátette, bízik benne, hogy a korszerűsítéseknek köszönhetően teljes mértékben megújul a városrész és az ott élő polgárok is elégedettek lesznek a fejlesztésekkel.

Közösségi terek

„A Sóház városrészben, ami Debrecen egyik legrégebbi lakótelepe, tizenhatezer négyzetméternyi terület vár felújításra, a munkálatok már elkezdődtek. Fokozott hangsúlyt fektetünk a zöldterületek megújítására”

– részletezte a jelenlevőknek Balázs Ákos alpolgármester. Elmondta, közel ötven új fát ültetnek majd, és a már meglévő növényzet ápolásáról, rendben tartásáról is gondoskodnak. – Kulcsfontosságú a közösségi terek kialakítása is. Ezért egy új, tizenhárom elemből álló játszótérrel, valamint egy kondiparkkal is gazdagodik a lakótelepi terület. Ezen kívül pedig a sportpálya is megújul – részletezte. A tervek ismertetésénél hangsúlyozta, a játszótér mellett egy pergola is épül, hiszen így a szülők a napfénytől védett helyre húzódva tudják felügyelni gyermekeiket. Azt is megtudhattuk, hogy kényelmesebbé tegyék a mindennapi közlekedést,

az Alkotmány utcán az aszfaltburkolat százméteres szakaszon megújul, illetve burkolat kerül a parkokon átvezető „áttaposásokra” is.

A tisztább városért

A felújítási munkálatok kapcsán Balázs Ákos megemlítette, a Zöld Város Program munkálatai során összesen ötszázezer négyzetméternyi terület újul meg Debrecenben, amelynek több mint a fele a zöldterületek fejlesztését jelenti.

Fotó: Matey István

– Városszerte kiemelt hangsúlyt fektetünk a parkok megújítására, rendbetételére, és az új növényzet kitelepítésére is – fogalmazott. Hozzátette, a programban részvevő városrészek közül már elkészült a Libakert, Sestakert, Dobozikert és a Vénkert fejlesztése. Hátra van még a Petőfi tér és az Újkert megújítása, a Tócóvölgyben pedig jelenleg is folynak a munkálatok.

„A programban tíz városrész érintett, ebből kilenc olyan terület, ahol lakótelepeken élnek az emberek. A célunk, hogy a program ezeknek a polgároknak a lakókörnyezetét szebbé, otthonosabbá, és tisztábbá tegye.”

Közös érdekünk

A történelmi múlttal rendelkező városrész megújulásával kapcsolatban Pósán László országgyűlési képviselő elmondta, a Sóház lakótelepre egyre több pályakezdő és fiatal család költözik. – Nem véletlen tehát, hogy a látványterveken játszótér és kondipark is szerepel, hiszen azokat főképp a gyermekes családok és a fiatalabb generációk tudják majd kihasználni – fogalmazott. Kiemelte, a Zöld Város Program segítséget nyújt a környezet megújulásában, a felújított területek állapotára pedig a város lakosságának kell ügyelnie.

„Bízom benne, hogy az itt lakók a szebb, új környezetre még jobban fognak vigyázni, hiszen csak együtt, összefogva tudjunk Debrecent valóban széppé tenni.”

BD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában