„Panni pöpec portékái”

2021.01.16. 13:12

A környezetet és az állatokat egyaránt védi a fiatal debreceni lány

Megunt ruháit eladja, a bevételből pedig állatvédő egyesületet támogat.

Fotó: Hartyányi Panni-archív

- A becsületes nevem Hartyányi Panni, húsz­éves vagyok, pontosan ennyi ideje élek Debrecenben – mutatkozott be a Hajdú-bihari Naplónak az a diáklány, aki az egyik népszerű közösségi portálon hirdeti használt ruháit, a bevételének egy részét pedig egy állatvédő egyletnek adományozza. Azt is megtudhattuk, Panni egyetemi tanulmányai mellett dolgozik is, a különös kezdeményezés ötlete pedig tavaly novemberben pattant ki a fejéből.

Fotó: Hartyányi Panni-archív

Sok kicsi sokra megy

A cívisvárosi lány ősz végén „Panni pöpec portékái” néven jelent meg a közösségi média egyik ismert felületén, és már jó páran vásároltak tőle használt ruhákat, sokan akár egyszerre több darabot is. – Mivel maga az ötlet, hogy túladjak a már megunt ruhadarabjaimon, elég slamposnak hatott, ezért kitaláltam, hogy összekötöm az adakozással – részletezte Panni. Elmondta, némi töprengés után egy neki különösen rokonszenves állatvédő egyesületre esett a választása. – Minden eladott ruha után száz forintot utalok nekik, hogy legalább ennyivel hozzájáruljak a kiadásaikhoz – osztotta meg velünk.

Megtudhattuk azt is: a használt holmik többszörös újrahasznosításában már igen jártasnak számít, hiszen a ruhák, amelyeken túl szeretne adni, másodkézből szerzett darabok.

Panni minden vásárlás után a lehető leghamarabb eljuttatja adományait az egyesületnek, tájékoztatja erről a vevőit, így ők is meggyőződhetnek róla: a segítség célba ért. A diáklány kezdeményezésével mindenki jól jár, hiszen jelképes összegeket kér el a már megunt, kiváló állapotú ruhákért, így a vevők olykor-olykor igazi kincsekre lelhetnek nála. És bár első hallásra talán kevésnek tűnhet az egy-egy megvett ruha után adományként átutalt összegek mérete, az egyesület így is örül, hiszen minden támogatást szívesen fogad.

Panni azt mondja, a kezdeményezés még gyerekcipőben jár, és egyelőre nincsenek konkrét céljai a jövőre nézve, egyszerűen csak a lehető legtöbb ruhát szeretné eladni, és ezáltal apránként folytatni az adományozást. – Hatalmas öröm ez nekem, hiszen megmenekülnek a ruháim is, és emellett még egy jó ügyet is támogathatunk a vásárlóimmal közösen – tette hozzá bezárólag.

Berecz Dorina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában