Sokan kiálltak a kapukba

2020.12.23. 16:53

Próbák híján, csupán a régen megtanultakra hagyatkozva adták elő a betlehemest

A koronavírus miatt idén elmaradt a debreceni 30. Nemzetközi Betlehemes találkozó, amelynek több év óta sikeres résztvevője a létavértesi Arany János Általános Iskola tanulóiból álló „Nagylétai Csillagjáró Betlehemesek” csoport.

Fotó: Városháza-archív

Nagypapája nyomdokain

Molnárné Pelei Andrea tanárnő – kollégái segítségével – összegyűjtött helyi forrásokból lejegyezte, diákjaival betanította, műsorrá formálta a Nagylétai betlehemes karácsonyi rítusjátékot, amellyel céljuk, hogy a hagyományőrzéssel az utódoknak is átmentsék az örömhírt beharangozó népi üzenetet.

Karácsony közeledtével tavaly, de korábban is szerepeltek egyházi közösségekben, idősek szeretet otthonában, iskolai rendezvényeken, intézményekben, üzemekben, sőt kedves invitálásoknak eleget téve, magánházaknál is.

Fotó: Városháza-archív

Ebben az évben csak rendhagyó betlehemjárásra kerülhetett sor. Műsorukat – az előre meghirdetett időpontban – először a Nagylétai görögkatolikus templomnál mutatták be, majd stráfszekerekre szálltak és kántálva, énekelve, csengő és kereplő hangjaival kísérve végigvonultak a kisváros utcáin a vértesi református templomhoz, és ott újra előadták a sok humorral fűszerezett jelenetüket. Az egyik pásztorszereplő Kozma Botond úgy nyilatkozott: szép dolog, hogy folytatódik a hagyomány. Régen a nagypapája is pásztor volt egy betlehemes csoportban.

Fotó: Városháza-archív

– Örülök, hogy a rendkívüli helyzet ellenére is hirdethettük az örömhírt. Most elmaradtak a gyerekek próbái, csak a régebben tanultakra építkezhettünk, és online egyeztetésekkel készültünk az alkalomra. Nagyon sokan kiálltak a kapukba, a járókelők közül is sokan integettek a csapatnak – mondta Molnárné Pelei Andrea, a csoport vezetője.

Turóczi Barnabás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában