oktatás

2020.12.12. 17:55

Kölcsönösen segíti egymást a BSZC és a Debreceni Egyetem

A technikumban az elmúlt években jelentős taneszközfejlesztés volt.

Fotó: illusztráció / Shutterstock

A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum (BSZC) és a Debreceni Egyetem együttműködési megállapodást kötött az okleveles általános ápoló technikusok képzésére vonatkozóan.

A 2020/2021-es tanévtől az OKJ-t a szakmajegyzék szerinti szakmák váltották fel, többek között az ápolóképzés is csak okleveles technikusi képzésként szervezhető meg. Ez tette szükségessé a közép- és a felsőfokú oktatási intézmény összefogását.

A képzés helyszíne a BSZC Arany János Gimnázium és Technikum, mivel ez az intézmény több évtizede folyamatosan biztosítja a szakemberek utánpótlását a helyi Gróf Tisza István Kórház számára. Az iskolának stratégiai fontosságú ez az oktatás, és az új szakképzési rendszerben is folytatni tudja a szakmai körökben elismert egészségügyi szakképzéseit. Annál is inkább, mert Hajdú-Bihar megyében csak a BSZC Arany János Gimnázium és Technikumban folyik állami fenntartású egészségügyi ágazati technikusi képzés. Az általános ápoló képzés az oktatási palettán kiemelkedik, mert a középfokon megszerezhető egészségügyi végzettségek közül ez biztosítja a legmagasabb szintű szakmai kompetenciákat, illetve ez az egyetlen, amely az uniós jog alapján az EU tagállamaiban automatikusan elfogadott végzettséget ad. Az új képzés szerint végzett ápolóknak lehetőségük van tanulmányaik egyetemen történő folytatására. A technikumban az utóbbi években jelentős taneszközfejlesztés történt. Az egyetemmel való együttműködésben foglaltakban az egyetem feladata a szakmai koordináció és felügyelet, valamint a vizsgáztatás.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában