Egy szent élete

2020.12.06. 08:30

Ki is volt a Mikulás, vagyis Miklós püspök?

Kevesen tudják, hogy börtönben szenvedett, sőt, a hóhérral is szembeszállt a katolikusok szentje.

20201126 Győr A mikulás.Télapó Képen: Farkas Imre- Mikulás. Fotó: Huszár Gábor HG Kisalföld

Fotó: Illusztráció / MW-archív

Szent Miklós 280 körül született a liciai Patarában (ma Törökország) Valerián császár uralkodása alatt, gazdag, istenfélő szülőktől. Már gyermekkorától Isten kegyelmének jelei vették körül, gyermekkorától megszerette az istenfélő életet. Nevelését nagybátyja, Miklós patarai püspök végezte. Amikor felnőtt lett, pappá szentelték. A Szentföldről visszatérve Myrában telepedett le. Szent élete miatt az összegyűlt püspökök a város püspökévé választották.

Hetvenkét évesen, december 6-án hunyt el | Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Az egyik méltatója szerint a főpap élete a szeretetnek és az emberek iránti együttérzésnek szakadatlan hőstette. Teljesítette Szent Pál apostol törvényét: mindenkinek mindene lenni, ő a betegeknek orvos volt, a síróknak vigasztaló, a szegényeknek megmentő, a szenvedőknek vigasz, az árváknak atya, a veszélyt szenvedőknek védelmező és mindenkinek minden szükségben gyors menedék. Nem várva meg a segítségkérést, ő maga kereste fel a szükségben levőket. Az éjszakai csend oltalma alatt, elkerülve a tanúkat és dicséretet, ő irgalmas, titkos alamizsnával mentette meg a három szerencsétlen leánytestvérnek jó nevét és az ő elszegényedett kislelkű atyjukat. Amikor igazságtalanul lettek halálra ítélve hárman az ő nyájából, ő az ítélet helyére sietett, hogy kihúzza a hóhér kezéből a kardot. Amikor pedig kegyetlen ítélet lett kimondva a királyi vezérekre, a főpap a királyhoz fordult, hogy megmentse az ártatlanokat.

Djiklécián császár üldözése alatt ő is szenvedett a börtönben. Szabadulása után 325-ben részt vett az I. niceai zsinaton. Késő öregségben halt meg 342-ben Myrában, ereklyéit később az itáliai Bariba vitték, ahol ma is nyugszanak – emlékezik meg honlapján a főpapról a Hajdúdorogi Főegyházmegye.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában