karácsonyi történet

2020.12.30. 10:23

A legboldogabb szenteste

Egy váratlan látogatás tette szebbé az ünnepet 1965-ben.

Karácsonyi készülődés 1965. december 24-én. Kisfiúcska voltam épp, egy Szabolcs megyei kis faluban. Mindenki tette-vette a dolgát, négytagú kis családunk izgalommal készült a gyertyagyújtásra. Jól álltunk a teendőkkel. Alighogy besötétedett, a fa már fel volt díszítve, már csak magunkkal voltunk elfoglalva.

Váratlanul kopogtattak az ajtón. Nem kis meglepetésre édesanyám öt testvére közül három toppant be családostól, míg az ötödik fivér, a legkisebb – aki Budapesten járt gimnáziumba – a szünetre tért haza a szüleihez egy másik szabolcsi kis faluba. Úgy volt, hogy hármasban töltik a szent­estét, melynek végén görögkatolikus lelkész nagyapám az éjféli misét fogja celebrálni.

Az immár négy testvér és családjaik apraja-nagyja a találkozás örömködése után beült az autókba, hogy mielőbb eljussunk a negyven kilométerre lévő másik községbe, a szülői házba. Az óriási pelyhek szorgalmasan vastagították a hóréteget, a vakító fehérség szinte feleslegessé tette a járművek lámpafényét. Akkoriban szép szokás volt főleg a falvakban a kántálás, amikor felnőttek és gyermekek a rokonaik, ismerőseik háza előtt vallásos karácsonyi dalokat énekeltek. Ilyenkor a házigazdák süteménnyel, édességgel vagy aprópénzzel ajándékozták meg a nekik kedveskedőket.

Kilenc esztendeig várt

A három autó megállt a parókia előtt, kiszálltunk, és nagyapámék ablaka alatt elkezdtünk kántálni. Rövid idő múltán az ablak kitárult, nagyszüleim kihajoltak édességgel a kezükben, de valósággal megdermedtek a meglepetéstől. Nem miattunk, hanem hogy kilenc év után újra itthon láthatták mindennap emlegetett fiukat, Jánost, akit 18 éves kölyökként egészen Amerikáig sodort el az ’56-os forradalom. Kilenc esztendeig várt az alkalomra, most pedig hazaérkezett anélkül, hogy bárkinek előre jelezte volna. Pestlőrincen betoppant az egyik testvéréhez, hogy másnap velük együtt bejárva a fél országot mozgósítsa a többieket, és a legboldogabb szentestével ajándékozza meg régen látott szüleit, rokonait. „Öcsi bátyám” (hiszen Jánost így hívtuk a családban) és menyasszonya váratlan betoppanása, a nagy család együttléte valóban szentté avatta azt az estet. Mindenki zokogott a boldogságtól, és a szülői házban töltötte a karácsony hátralévő napjait. A nagybátyám pedig csak mesélt és mesélt éjjel-nappal kicsiknek és nagyoknak, attól függően, hogy melyikőnk volt éppen ébren. A família örömére a messziről érkezett rokon szervezetének a hatórás időeltolódáshoz még nem sikerült alkalmazkodnia. Két hét múlva visszautazott Amerikába. Azóta 5-10 évenként van alkalmunk a személyes találkozásra, de már egyik sem tudta felülmúlni annak az 1965-ös karácsonynak az összetartó erejét.

Csubák Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában