Járványügyi szigorítások

2020.11.10. 11:33

Több temetésre számítanak Debrecenben

A koronavírus és a hideg időjárás is hatással van a temetések számának növekedésére.

2020.10.30. Debrecen Temetői képek halottak napja előtt fotó: Molnár Péter (MP) Hajdú-Bihari Napló

Fotó: Napló-archív

– Általánosságban elmondható, hogy a hideg idő beálltával a halálozások száma emelkedni szokott, jellemzően májustól szeptemberig kevesebb az elhunytak száma, ez a tendencia az idei évre is igaz – válaszolta a Napló kérdésére Domokos Csilla, az AKSD Kft. szóvivője.

Nem vezetnek nyilvántartást

– Az irányadó jogszabályok nem kötelezik társaságunkat arra, hogy a halálozások okairól nyilvántartást vezessen, így a koronavírus okozta esetekről nincs kimutatásunk. Azonban tapasztalataink szerint a Kenézy-kórházból érkezett elhunytak meglehetősen magas hányada volt fertőzött koronavírussal – folytatta.

„A jelenlegi statisztikák szerint a következő pár hónapban a halálozások száma emelkedő tendenciát fog mutatni, mivel a hideg idő beálltával emelkedik a temetések száma, így a téli hónapokban több temetésre számítunk.”

– Összehasonlítva a 2019-es és 2020-as évek azonos időszakaiban megvalósult statisztikák alakulását, elmondható, hogy a temetések száma 2020-ban 9,97 százalékkal csökkent 2019-hez képest januártól októberig – tette hozzá.

Járványügyi szabályok a sírkertben

Domokos Csilla elmondta, a koronavírus elleni védekezés érdekében szigorítások lépnek érvénybe a temetkezés területén is. A november 11-én, szerdán életbe lépő szabályok értelmében a Debreceni Köztemetőben személyes ügyfélszolgálat kizárólag temetéssel összefüggő ügyintézés kapcsán működik, elsősorban előzetes időpontfoglalást követően. Minden egyéb ügyintézés (sírhelymegváltás, sírgondozás, stb.) csupán telefonon és e-mailben történhet. A temetés ügyintézése során az ügyintézőkhöz családonként legfeljebb 2 fő mehet be, kizárólag szájmaszkban, az épületben található ügyfélváróban pedig nem lehetséges várakozni. Az AKSD Kft. szájmaszkot biztosít azon ügyfeleinek, akiknél esetleg nincs ilyen védőeszköz, továbbá kézfertőtlenítő pontokat működtet és védőfalat állított fel az ügyféltérben.

Korlátozások a szertartásokon

Az AKSD Kft. szóvivője kihangsúlyozta, a szertartást megelőző azonosításon családonként 2 fő, a temetésen legfeljebb 50 fő vehet részt. A 2-es ravatalozóban legfeljebb 20 fő, a kis ravataltermekben pedig legfeljebb 15 fő tartózkodhat. A többi hozzátartozó az árkádok alatt kísérheti figyelemmel a szertartást. A szertartás alatt a ravatalozóban és a szabadban egyaránt szükséges a szájmaszk használata, és kérik a gyászolóktól, hogy minden helyszínen tartsák meg egymástól a biztonságos másfél méteres távolságot.

A járványhelyzetre tekintettel a fenntartó biztosítja a lehetőséget, hogy a szertartást az árkádok alatt rendezzék, miközben az elhunyt a ravatalasztalon nyugszik, illetve a Hamuszóró Kegyhely szomszédságában lévő, szabadba nyíló ravatalozóban is búcsút vehetnek az elhunyttól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában