parkolási gondok

2020.11.01. 07:30

Lakossági bérlet csak lakcím alapján jár az autósoknak

A belvárosban csaknem 2300 fizetős parkoló áll az autósok rendelkezésére.

Fotó: Molnár Péter

Debrecen belvárosában sokaknak gondot jelent a parkolás – ezzel a problémával kereste meg lapunkat egyik olvasónk. F. Ágnes többek nevében azt panaszolta, hogy újabban a belvárosban lakók nem tudnak hol parkolni. Korábban megállhattak az Arany János utcai parkolóban, ahová bérletet is válthattak, azt azonban lezárták, és ideiglenesen a Széchenyi utcai parkolóba irányították az autósokat. Ott azonban jellemzően mindig sok autó áll, nehéz parkolóhelyet találni. Habár időközben az Arany János utcai parkolót is megnyitották, oda nem kaphattak parkolási engedélyt, mivel az már csak fizetős parkolóként üzemel, olvasónk elmondása alapján, sokszor kihasználatlanul. Bérletet azonban ide már nem tud vásárolni, ha mindenáron ott szeretne parkolni, pénzt kell bedobálnia az automatába.

Magánparkolónak számít

Az esettel kapcsolatban megkerestük a DV Parking Kft.-t, mely válaszában közölte: a beérkező panaszra csak egyedi vizsgálat alapján tudnak pontos választ adni. A megkeresésből ugyanis nem derül ki egyértelműen, így csak feltételezni tudják, hogy kedvezményes lakossági bérletet szeretett volna venni a lakos. Mint írták, ezt a bérlettípust csak azok a gépkocsi-tulajdonosok tudják megvásárolni, akiknek az állandó lakhelye a fizetőövezetben van. Azok, akik az Arany János utcán laknak, a kedvezményes bérletüket erre a címre tudják megvásárolni, autójukkal pedig az Arany János utcai felszíni parkolóban tudnak várakozni. Ez a Városközpont parkoló ugyan mindenki számára nyitott, de magánparkolónak minősül: csak díjfizetés ellenében lehet várakozni, lakossági bérlettel nem. A DV Parking Kft. arra is kitért, hogy a Dósa nádor téri parkolók megszűnése előtt, a kieső várakozóhelyek pótlására alakították ki a Széchenyi utca 14–16. szám alatti parkolót. Itt kedvezményes áron lehet bérletet venni.

Mint megtudtuk, Debrecen belvárosában összesen 1580 kiemelt övezetes fizetőparkoló, 4 mélygarázs összesen 553 férőhellyel és két üzleti parkoló 140 várakozóhellyel áll az autósok rendelkezésére. Mindez összesen 2273 fizető-parkolóhelyet jelent. Ezeket mintegy 5700 gépkocsi használja naponta.

Ez azt jelenti, hogy az üzem­időt alapul véve, a parkolási szám havonta eléri a 150 ezer parkolási esetszámot. A bérlettel parkolók jelentős része, valamint a készpénzes parkolások 5,5 százalék több mint négy órán át használja a várakozóhelyet folyamatosan.

VK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában