fontos változások

2020.11.17. 17:33

Így írja át a veszélyhelyzet a társasházak működését

Nem tarthatnak közgyűlést a társasházi közösségek a veszélyhelyzet ideje alatt.

20201001 Szeged Panelház Rókus városrész távhő fűtés mikor indul? Képen: lakótelep Fotó: Török János TJ Délmagyarország DM

Fotó: MW-archív

Egyebek mellett ez is kiderült abból a kormányrendeletből, mely a Magyar Közlöny hétfőn megjelent, 248. számában látott napvilágot.

Az 502/2020. (XI. 16.) korm. rendeletben arra is kitér a jogalkotó: ha az éves elszámolásról és a következő évi költségvetésről való döntés vagy más kötelező döntés határideje a veszélyhelyzet ideje alatt jár le, ezen tárgykörökben a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napon belül kell a közgyűlésnek döntenie.

A közgyűléstartási tilalom alól kivételt jelent, ha a közgyűlést a tulajdoni hányad 1/10-ével rendelkező tulajdonostársak a napirend, az ok és a közgyűlési határozatra tett javaslat megjelölésével írásban kérik. Ebben az esetben a döntés csak írásbeli szavazással hozható meg, ideértve azon tárgykörökben való döntést is, melyekben azt a szervezeti-működési szabályzat vagy korábban hozott közgyűlési döntés kizárja – olvasható a jogszabály szövegében. Az írásbeli szavazás eredményét a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke – a szavazásra megjelölt határidőt követő nyolc napon belül – írásban köteles a tulajdonostársakkal közölni.

A rendelet azt is meghatározza: a társasház működése körében, valamint az érintettek egymás közti viszonyaiban írásbeli nyilatkozatnak, közlésnek minősül az írásbelinek nem minősülő elektronikus úton (pl. e-mail, internetes alkalmazás) tett nyilatkozat is, ha azonosítható a nyilatkozattevő személye, a nyilatkozat tartalma, a nyilatkozat megtételének időpontja és a címzett személye.

Továbbá, az intézőbizottság abban az esetben is ellátja a feladatait, ha a feladatok ellátására képes tagok száma az eredetileg megválasztott taglétszámhoz képest a törvényben rögzített minimális létszám alá csökken.

A rendeletben foglaltak szerint a közgyűlés nem mentheti fel megbízatásából a közös képviselőt (intézőbizottságot), megbízatását a közös képviselő (intézőbizottság) nem szüntetheti meg. A jogszabály egyebek mellett kimondja: ha a közös képviselő (intézőbizottság) megbízatása a veszélyhelyzet ideje alatt jár le, a közös képviselő (intézőbizottság) az új közös képviselő (intézőbizottság) megválasztásáig, de legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napig köteles a feladatait – változatlan díjazás mellett – ellátni.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában