A karantén után is adódhatnak nehézségek, a fertőzötteket ki is közösíthetik

A kényszerpihenő letelte után azonban nem minden esetben zökkenőmentes az újraindulás.

– Az iskolákban gyakoribb, hogy kiközösítik azokat, akik koronavírus-fertőzöttek voltak. Ez a tendencia már a járvány tavaszi hulláma alatt is megfigyelhető volt, viszont akkor kevesebb fertőzött volt, és a gyerekek is másként érzékelték a történéseket, hiszen március közepétől minden intézményben digitális munkarend volt.

„Most ősszel gyakoribbak a megbetegedések, emiatt a kiközösítés is jobban megfigyelhető”

– mondta a Naplónak Demeter Dóra, a Megoldásközpont Magazin Önismeret rovatának szerzője, angol nyelvet tanító pedagógus.

Az oktatási, nevelési intézményekben a zaklatás gyökerei sok esetben korábbra nyúlnak vissza. – Az iskolákban előfordulhat, hogy egy egész osztály karanténba kerül egy gyerek megbetegedése miatt, azonban egyes tanulókat nem emiatt kezdik el először bántani. Akiket most kipécéznek maguknak a társaik, azokat valószínűleg már korábban is zaklatták. Az is lehet, hogy vannak olyan gyerekek, akik miatt szintén karanténba kerülhet egy osztály, mégsem kezdik el őket bántani a társaik, mert ők népszerűbbek vagy jobb a társas pozíciójuk a közösségen belül. Vannak úgynevezett „áldozattípusú” gyerekek, akiknek alacsonyabb az önértékelése, visszahúzódóbbak, és az énvédő mechanizmusaik sem pont úgy működnek, mint a többieknek, így a zaklatás során megvédeni sem annyira tudják magukat – tudatta a pedagógus.

Jó példát mutatni

Demeter Dóra arra is kitért, miként nyilvánulhat meg a kiközösítés. Mint mondta, a kisebbik rossz, ha csak nem foglalkoznak a kipécézett társukkal, viszont a helyzet akár fizikai bántalmazásig is fajulhat.

– Teljesen megelőzni nem lehet, mert közösségen belül mindig is működtek és működni fognak ilyen szociálpszichológiai jelenségek, ezek a közösségek velejárói lehetnek, de felnőttként – akár szülőként, akár pedagógusként – nagyon fontos, hogy jó példát mutassunk a gyerekeknek, hiszen az ő viselkedésük sok esetben a felnőttek megnyilvánulásaiból ered – fogalmazott Demeter Dóra. Hozzátette:

„Szülőként és pedagógusként is fontos, hogy a saját vírussal kapcsolatos gondolatainkat megvizsgáljuk.”

Például, ha egy személyről kiderül, hogy elkapta a vírust, mi felnőttek is hajlamosak vagyunk azt mondani: lehet, hogy nem vigyázott eléggé, azért lett beteg. Hajlamosak vagyunk az áldozathibáztatásra, mert mi is szorongunk, félünk ettől a bizonytalan helyzettől. Nem tudjuk, hogyan hat ránk a vírus, vagy egy esetleges karantén miatt hogy tudjuk átszervezni az életünket. Fontos, hogy ezeket a félelmeket, szorongásokat tudatosítsuk magunkban, és átgondoljuk, milyen szerepünk van a gyermekek reakcióiban – hangsúlyozta.

Beszélni kell róla

Ha már megjelent a kiközösítés egy közösségen belül, akkor határozottan le kell állítani ezeket a megnyilvánulásokat a gyerekek részéről.

„Fontos, hogy a pozitív kicsengésű történeteket is elmondjuk a gyereknek: a vírus nem mindenkire egyformán hat, van, aki tünetek nélkül átvészeli, ezzel talán az ő szorongásukat is enyhíthetjük.”

– Fontos elmondani, bárki elkaphatja, s ha valaki karanténba kerül, az sem azt jelenti, hogy ő bármiben is hibázott, hiszen bármelyikünkkel megtörténhet, és emiatt senkit nem szabad bántani. Mindenképp beszélni kell a helyzetről, a gyerek szintjének megfelelően el kell mondani, hogy például karantén esetén miért vagyunk otthon. Pedagógusként az osztályközösséget és a szülőket is érdemes bevonni abba, ha komolyabb atrocitások történnek egy közösségen belül – szögezte le Demeter Dóra, aki arról is beszélt, sok intézményben van iskola- és óvodapszichológus, érdemes őket bevonni, hiszen felkészíthetik az osztályt arra, milyen lesz, ha majd visszatér az, aki elkapta a vírust.

Játékkal is lehet segíteni

Iskoláskorban sokat segíthet a felkészítés a kiközösítés elkerülésében, ha a pedagógus már előre megkéri az osztályt, segítsenek felzárkózni a betegségből visszatérő társuknak. Azonban ha megjelenik a kiközösítés, nem szabad szemet hunyni felette.

– Aki elszenvedi a zaklatást, azzal is érdemes a szülőknek és pedagógusoknak beszélgetni, illetve azokkal a gyerekekkel, akik kezdeményezik a bántalmazást. Megkérni őket, meséljék el, milyen érzések vannak bennük, ha ki tudják mondani ezeket a negatív érzéseket, mi is jobban tudjuk, mitől félnek. Óvodáskorban ez még nem lehetséges, de például játékkal segíthetünk a kifejezésben. Eljátszhatjuk például babákkal, milyen lesz, ha az, aki fertőzött volt, visszatér a közösségbe, így a meséken keresztül is megjelenhetnek azok a motívumok, amitől szorong egy óvodás – mondta Demeter Dóra.

Kiss Dóra