2020.10.24. 11:30
Soha ilyen fiatal oktatója nem volt még a Rocksulinak
Simonyi László gitártanár történetét akár önbeteljesítő jóslatként is értelmezhetjük.

Laci egykori tanárából kolléga lett: Ézsiás János, a Rocksuli oktatója
Fotó: Simonyi László-archív
Laci mindössze 19 évesen vált diákból tanítóvá a debreceni Rocksuliban, feladatát lelkesedéssel és odaadással végzi.
A Hajdú Online felkereste az ifjú tehetséget, aki részletesen mesélt a zenében eddig eltöltött éveiről.
Ígéretes kezdet

- Kisebb koromban néptáncoltam, a szüleim miatt pedig nagyon sokat szólt otthon a zene, ők kezdtek el koncertekre vinni. A zenészi pályám valahol ott kezdődhetett, amikor gyerekként kaptam egy játékgitárt, amit addig nyűttem, hogy végül el is törött. A dolog viszont úgy festett, hogy már olcsóbbnak bizonyult vásárolni egy gyerekekre szabott klasszikus gitárt hangszerboltból, mint egy játékot, így kaptam az első valódi hangszerem. Eleinte teljesen magamtól tanultam egyetlen húron, de már nagyjából megtaláltam rajta dallamokat, 11-12 évesen pedig magántanárokhoz kerültem. Ők úgy látták, érdemes lenne ezzel foglalkoznom, ekkor iratkoztam be a Rocksuliba – emlékezett vissza Laci.
Az első szárnypróbálgatások
A fiatal oktató több éve fellépő zenészként is jelen van a debreceni kulturális életben. Előadónak született, ezt bizonyítja a szerteágazó művészeti érdeklődés, amelyet tanulással töltött évei elejétől fogva mutatott.

- Mielőtt megkezdtem a középiskolát, biztos voltam benne, hogy az ének-zene, a színészet, egyszóval a művészetek területén szeretnék elhelyezkedni. Akkor már a gitározás töltötte ki az életem nagy részét, végül a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumba felvételiztem, amit párhuzamosan végeztem a rocksulis tanulmányaimmal. Egyik oldalról klasszikus, a másikról pedig könnyűzenei ismereteket kaptam. Ebben az időben kerültem életem első zenekaraiba, mint a DC/79, ami egy egészen sikeres AC/DC tribute volt, illetve a Funbasstix, egy mai napig aktív formáció, amelyben mindannyian részesültünk klasszikus értelemben vett zenei oktatásban.
Debreceni diákból oktató
A 2020-as év sok mindent tartogatott az ifjú gitáros számára. Lacit magas pontszámmal felvették a Bartók Béla zeneművészeti intézetbe Miskolcra, ám elfoglaltságai miatt mégsem tudta vállalni azt. Még le sem zajlott a felvételi, amikor Koroknai Árpád felkérte, hogy csatlakozzon új zenekarához.

Fotó: Simonyi László-archív
- Minden Debrecenhez köt, itt van a családom, a barátaim, a Rocksuli, a Funbasstix és itt van a Kori – mondta. Szintén ebben az évben keresték meg, hogy ezúttal már oktatóként vegyen részt a debreceni rockiskola életében. – Nagyon nagy megtiszteltetésként tekintek rá, hogy itt taníthatok, ahol korábban diák voltam, ezúton is köszönöm nekik a lehetőséget. Tulajdonképpen az új tanévet is tanoncként kezdtem volna meg, de a nyár mindent megváltoztatott. Korábban Szép Gábortól, Zurbó Zoltántól és Ézsiás Jánostól is vettem órákat, mindegyikükkel jó kapcsolatot ápoltam, példaképként tekintettem rájuk – mesélte lelkesen.
Közös hangban
Laci könnyedén elhelyezkedett az intézményben, erről is megosztott néhány gondolatot.
„Mindig nagyon szimpatikus volt a Rocksuliban, hogy a tanárok odafigyelnek a diákokra, partnerként kezelik őket, szabadabb oktatás folyik.”
Ennek az intézménynek nincsenek határai, az ember komolyabban is foglalkozhat a hangszerével, de megtarthatja hobbieszköznek is. Számomra ez egy megszokott, ismerős közeg. A gimnáziumi tanulmányaim szakmailag és technikailag egyaránt nagyon hasznosnak bizonyultak, sokat köszönhetek azoknak az éveknek, mégis a Rocksuli, ahol igazán jól érzem magam – árulta el. Saját bevallása szerint mindig is szeretett emberekkel foglalkozni, de leginkább a gyerekekkel találja meg a közös hangot. – Jelenleg 12 diákom van, vannak köztük, akik most kezdték a tanulást, de mindannyian nagyon ügyesek, jól kijövünk egymással. Kisebb koromban mindig azt mondták, hogy felkarolom az elesetteket. Óvodásként a kirekesztettekkel barátkoztam, próbáltam bevonni őket a közösségbe. Ez ma is így van, a tanításban is alkalmazom. Miért kellene elutasítani valamit, amit nem ismerünk?
Göröngyös utakon
Mindannyiunk életét átírta a 2020-as év és a koronavírus. Ezek a változások a Rocksulit sem kímélték, Laci egy bizonytalan időszakban kezdte meg tanári pályáját, zenészként pedig különösen nehéz manapság. – Én az online oktatásból még kimaradtam, amit nem bánok, mert a személyes kontaktus híve vagyok. Ez mostanság valóban rizikósabb, de minden előírást szigorúan betartunk az intézmény falain belül. Testhőmérsékletet mérünk, a diákok és a tanárok is csak maszkban találkoznak, kezelhető a dolog. Zenészként már órási nehézséget okoz a helyzet, igyekszünk minden lehetőséget megragadni. Személy szerint reménykedek benne, hogy a tavasz, de legalább a nyár már pozitív változásokat hoz – zárta gondolatait.
Birtók Benjámin