nincs veszély

2020.10.05. 15:10

Gázrobbanás Nagyhegyesnél: már megnyugodtak a helyiek

A vezeték felhasadásának okát még vizsgálják a szakemberek.

MP

Fotó: Molnár Péter

A gáztározók felől tompa robbanás, majd a terjengő gázszag ijesztette meg az embereket péntek késő este Nagyhegyesen. Bíró Attila, a Magyar Földgáztároló Zrt. nagyhegyesi tárolójának vezetője a Napló kérdésére elmondta, hogy a falutól keleti irányban mintegy 800 méter távolságban az észak-déli összekötő vezeték felhasadt, aminek következtében egy tíz méter hosszú, valamint öt-öt méter széles és mély kráter alakult ki. Az érintett vezetéken kívül a robbanás helyszíne, egy lucernás károsodott, valamint egy sertéstartó-telep vízellátása szűnt meg időlegesen.

Azt már Bajusz Istvánné polgármestertől tudjuk, hogy a robbanás következtében senki sem sérült meg, a lakossági ingatlanokban sem keletkezett kár.

A nagyhegyesiek azóta megnyugodtak. Ebben része volt annak az önkormányzati közleménynek is, amelyet szombat reggel a szakemberektől származó információk alapján tettek ki Nagyhegyes közösségi oldalára.

Fotó: Balázs Attila / MTI

Jött a gáz az elszakadt vezetékből

Hétfőn délelőtt a szakemberek még vizsgálódtak a péntek esti vezetékszakadás helyszínén és annak környékén. Eredményről, okokról Bíró Attila, a nagyhegyesi földgáztáróló vezetője még nem számolhatott be, a péntek este történtekről viszont részletesen beszélt.

– Az egész néhány másodperc alatt történt. Utána már csak a gázkifúvást lehetett érzékelni.

„Megelőzni az ilyen eseteket nem lehet, nincsenek előjelei.”

Ez egy hirtelen vezetéktörés volt, onnan nagy mennyiségű gáz jutott a levegőbe, érezni lehetett a szagát. A törést követően nyomásmentesítettük, majd kizártuk a szakaszt. Elkezdődtek a vizsgálatok és a szükséges javításokat is elvégezzük – részletezte a szakember, aki a kitörés környezetében keletkezett kárról elmondta, hogy a vezetékszakadás egy lucernásban történt, ott keletkezett a kráter, továbbá a problémához érkező gépjárművek is összejárták a területet. Az érintett gazdát természetesen kártalanítják. A robbanás következtében egy közeli sertéstelepet ellátó vízvezeték is eltört, ott szombat délutánra állt helyre a vezetékes vízszolgáltatás, addig lajtos kocsikkal szállították a vizet. A részvénytársaság a telep tulajdonosát is kártalanítja.

– A múlt év novemberében Püspökladányban történt vezetékszakadáshoz lehetett ehhez hasonló. Csakhogy itt a gáz nem lobbant be, tűz nem keletkezett. Az okokat a katasztrófavédelem és a bányahatóság vizsgálja – tette hozzá Bíró Attila.

Félóráig nem jöhettek ki

A katasztrófavédelem szakemberei, tűzoltói is a helyszínre érkeztek péntek este. Mint azt Papp-Kunkli Nórától, a megyei katasztrófavédelem szóvivőjétől megtudtuk, a tűzoltók Balmazújvárosról, Hajdúszoboszlóról, Debrecenből és Püspökladányból is kivonultak. A biztonságiak védősugarat állítottak fel, történjen bármi is, azonnal meg tudják kezdeni a tűzoltást. Az ugyancsak kivonult mobillabor méréseket végzett. A környéken lévő 30-40 ingatlanban elzárkóztatást rendeltek el, amit körülbelül fél óra elteltével fel is oldottak. Megelőző óvintézkedésként megkérték a lakókat, az idő alatt ne hagyják el az épületüket. Nem gyulladt ki semmi, a tűzoltóknak nem kellett beavatkozni. A biztonság miatt mentek ki, hogy védve legyen a terület. A héten lesz még iparbiztonsági helyszíni szemle, valamint méréseket is végeznek.

Fotó: Balázs Attila / MTI

A pénteki volt a harmadik

– A vezeték felhasadása keltette robbanást a faluban élők többsége észre sem vette, mivel az késő este volt. Akik viszont észlelték, közülük

„sokan megijedtek, kimentek az utcára, többen gyalog, kerékpárral, autóval indultak el a robbanás irányába.”

A helyszínt azonban nem közelíthették meg, mert az utakat lezárták – tájékoztatott Bajusz Istvánné, Nagyhegyes polgármestere, aki elmondta azt is, hogy a földgázvezetékkel és tárolással összefüggésben az elmúlt szűk két évben a pénteki már a harmadik probléma volt. A gázátadó területe lángra is kapott 2018 novemberében, körülbelül három hete ugyancsak ez törént, míg a mostaninál nem volt tűz, csak a vezetékből szökött a földgáz. – Szombat reggel a közösségi oldalunkon keresztül adtunk információt, hogy meghibásodott egy vezetékszakasz, a szakemberek a hiba elhárításán dolgoztak, a műszaki hiba pedig nem veszélyeztette az emberi életet. A falu sincs veszélyben, hiszen nincs élő gázvezeték a település alatt.

Kovács Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában