gyorsan végeztek

2020.10.12. 19:50

Egy nap alatt készült el az egyirányú út

Ezentúl könnyebben közelíthetjük meg autóval a belvárosi tömböt a Kálvin tér felől.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnar Peter

Munkagépek zaja fogadta hétfő reggel a Nagypiac azon látogatóit, akik reggel fél 9 körül tértek be a vásárcsarnokba az ebédhez valóért. A Vár utcán épülő új út munkálatai ugyan a reggeli csúcsforgalom után kezdődtek el, a Napló ottjártakor megosztotta a járókelők és ott dolgozók véleményét. Míg az arra járók egy része türelemmel nyugtázta a felfordulást, akadt olyan Kálvin téri kiskereskedő, aki ésszerűtlennek és feleslegesnek tartotta az egyirányú utca kialakítását.

– Szinte egy helyben állnak majd az autók miden reggel és délután, mivel a Csapó utca felé kanyarodva „gyalogosbarát” jelzőlámpák és a végig parkoló autókkal terhelt Liszt Ferenc utca felé nem lehet normális tempóban haladni – fejezte ki aggályait az asszony.

Nem telt berzenkedés nélkül a hét első napja azoknak sem, akik bár felkészültek az előzetesen forgalomkorlátozásra, de a Kálvin téren található bank kültéri pénzkiadó automatáit szerették volna használni, a két berendezést ugyanis hétfő reggelre eltávolították. A Városháza felé tartva többen indultak hivatalos ügyes-bajos dolgaik orvoslására, egynaposra tervezett fejlesztést többen aggályosnak tartották,

Cél a jobb megközelíthetőség

A hat méter széles, 138 méter hosszúságú útszakasz lehetőséget biztosít a gépjárművel közlekedők számára arra, hogy a Csapó utcai bevásárlóközpont felőli átjáró használatát mellőzve a Kálvin tér felől is megközelíthessék a belvárosi tömböt – olvasható az önkormányzati felhívásban. A közlemény kitér arra is, hogy az útszakasz a Vár utca irányába egyirányú forgalmi rendű, a beruházás költsége pedig több mint bruttó 82 millió forint, amit Debrecen önkormányzata saját forrásból finanszíroz.

SzD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában