Ismét feldübörögtek a járgányok

2020.09.07. 11:45

Nem csökken a vonzereje a traktorosok nyíracsádi találkozójának

Szeptember első szombatján ismét sokan választották a kikapcsolódás helyszínéül a hajdú-bihari települést.

Fotó: Kedves Zilahi Enikő

Nyíracsádon idén már kilencedik alkalommal rendezték meg a veterán és új traktorok találkozóját. A járgányok idén is a Sport utcán gyülekeztek. A kis forgalmú, meglehetősen csendes utcában ez egyszer senkit nem zavart a tülkölés, dudálás, sípolás, pöfögés. Kíváncsi, izgatott gyerekek, és talán még izgatottabb és lelkesebb felnőttek serege gyűlt össze, folyamatosan sorakoztak fel a traktorok is az ötletgazda, főszervező Varga János „Cigu” veterán kék Durtája mögött.

Fotó: Kedves Zilahi Enikő

Várták a konvojt

A kora délután rendőri felvezetéssel indult el a konvoj a tavalyinál tízzel is több traktorral, de útközben még akadtak csatlakozó járgányok, amelyek száma az idén közelített már a hatvanhoz. A veterán és új gépek többsége helyi volt, de most is bővült a vendégek köre. Érkeztek résztvevők Nyírábrányból, Fülöpről, Nyírmártonfalváról, Bagamérból, Vámospércsről, Hajdúböszörményből, Balmazújvárosból, Földesről, de még Mezőkövesdről is. Az indulást követően nem maradt el a tiszteletkör sem a faluban, a menetet utcáról utcára egyre több érdeklődő várta. A délután derekán érkezett ki mindenki a Csonkás Szabadidőparkba, ahol már számos bogrács alatt lobogott a láng, és készültek a hagyományos és különleges étkek is, hisz a mustrát követően nem maradhattak éhen a résztvevők. A Földesről érkezett baráti csapat igaz, hogy traktor nélkül, de annál különlegesebb étellel, vagyis alapanyaggal jelentkezett be a találkozóra. A Szűcs és Mocsári család által közösen készített strucc tokánnyal töltött kürtős kalács mindenkit kíváncsivá tett, az íze pedig igazolta az elvárásokat, hisz a zsűri is ennek az ételnek ítélte az első díjat.

A földesi csapat különleges étellel, strucc tokánnyal töltött kürtős kaláccsal várta a traktorosokat (balról) Szűcsné Szolnoki Katalin, Szűcs Dóra, Szűcs Attila, Mocsáriné Balázsi Rita, Mocsári Zsombor, a bográcsnál Mocsári Sándor
Fotó: Kedves Zilahi Enikő

Sok volt a vendég

Balogh Imrét és családját Bagamérból barátja csábította a találkozóra. Nem bánta meg, hogy eljött, hisz különlegesnek számító első kerék meghajtású, összkerekes UE 28-as, 60 éves traktorját bizony többen megcsodálták. Gyallai Imre Vámospércspől érkezett. Idén egyedül jött, de jól érezte magát, így jövőre hozza a családtagokat, barátokat is. Szabó Sándor második alkalommal gurult el Hajdúböszörményből a nyíracsádi traktoros találkozóra. A maga 77 esztendejével valószínű a találkozó legidősebb résztvevője volt, csakúgy, mint 70 éves különleges járgánya, aminek mindenki csodájára járt. A szabadidőparkban már két sorban fértek csak el a traktorok. Érkezés után rögtön kezdetét vette a mustra és a baráti beszélgetések, no meg a gyerekek sem hagyták ki, hogy ha nem is menet közben, de azért megtekergethették egy-két traktor kormánykerekét. A „legkisebb traktorosok” Krekk Luca és Kiss Lujza volt, akik még most tanulnak járni, de így is nagyon élvezték a találkozó nyüzsgését. Szüleikkel érkeztek, akik külön erre az alkalomra saját névvel és persze egy traktorral ellátott pólót is készíttettek a lányoknak.

A legkisebb traktorosok Krekk Luca (balra) és Kiss Lujza, anyukájukkal, Krekkné Szilágyi Nikolettel és Kissné Patalenszki Ildikóval
Fotó: Kedves Zilahi Enikő

Zsűrizték az ételeket is

A traktorok mustrája közben elkészültek az elmaradhatatlan étkek is, amik felett zsűri is ítészkedett. A pálmát egyértelműen a földesi csapat strucc különlegessége vitte, de rögvest ott volt mögötte a tavalyi győztes, Demeter Lászlóné Pénzes Erika glutén- és laktózmentes tárkonyos palóclevese, amit egy kis öreg-slambuccal egészített ki. A harmadik legfinomabb ételt Nánási László és csapata főzte, ők csülökpörköltet készítettek pirított kagylótésztával.

Kedves Zilahi Enikő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában