hogy mindenki jóllakjon

2020.09.03. 14:36

Minőségi ételek, nem csak a rászorulóknak

Tégláson megnyílt a Jövő konyhája, aminek a célja szociális alapú étkeztetés volt, azonban a felmerülő igényeknek eleget téve már rendelésre is készítenek ételt.

Fotó: Mile Ferenc-archív

Mile Ferenc, a Baptista Tevékeny Szeret Misszió elnöke fontosnak tartja a jövőbeli célok felállítását. – Felvállaljuk azt, hogy mindent jobban megfeleltetve az elvárásoknak csinálunk, így a jövőben tervezünk egy cukorbetegek részére kialakított menüt indítani, mivel rengeteg olyan idős van a körünkben, akik küzdenek ezzel a kihívással – jelentette ki.

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió (Btesz) az Itt és Most egyesülettel karöltve konyhát nyitott Tégláson, amellyel hosszú távon magasabb minőségű, szociális alapú étkeztetést biztosítanak a rászorulóknak. – Naponta 4500 fő részére készítünk ételt, s ezt a 65 év felettiek vehetik igénybe – válaszolta a Napló kérdésére Mile Ferenc, a Btesz elnöke, az Itt és Most elnökségi tagja. – A nyitás óta piaci jellegű, nem szociális alapú igények is jelentkeztek, így lehetőséget nyújtunk előfizetésre mindennapi étkezéshez egyaránt – tette hozzá.

Hagyományos ízek

Fotó: Mile Ferenc-archív

A jövő konyháját megelőzően létezett egy kisebb építménye a Btesznek, ahol 700 főre főztek, így már volt a Tégláson nyílt étkezdének alapja. – Idővel rájöttünk arra, hogy sokkal nagyobb igény van arra, amit csinálunk, mint amekkora létszámot ellátunk vele, így 2016-ban elkezdtük a tervek kidolgozását, a különböző pályázatok benyújtását, a hiánypótlásokat és mindent, amire még szükség volt. Nagyon hosszú folyamat eredményeként jutottunk el oda, ahol ma vagyunk – részletezte Mile Ferenc. – A hagyományos, vidéki ízeket részesítjük előnyben a főzéskor. Azt szoktuk mondani: „Olyat főzünk, amit a szüleinknek is szívesen ajánlanánk”. Ennek ellenére mindenki ki tudja választani a saját ízlésének megfelelő ételt – folytatta. – A pályázatban harminc fő foglalkoztatását vállaltuk, de ezt a létszámot tovább bővítjük, s idővel ismét növelni szeretnénk – fűzte hozzá.

Jelentős források

Mile Ferenc számára fontos volt, hogy hosszú távon működtethető konyhát hozzanak létre. – Ételre mindig szükség van, így addig, amíg ebben a szolgáltatásban hatékonyan tudunk működni, és megfelelő ételeket tudunk előállítani, amiket a kijelölt értékesítési csatornákon képesek vagyunk eljuttatni a célcsoporthoz, addig működni fogunk – tájékoztatott az Itt és Most elnökségi tagja. – Hosszú távra tervezünk, folyamatosan keressük az automatizálás lehetőségét, melynek részeként a későbbiekben képesek lennénk különböző ipari robotok segítségét bevonni a csomagolásba, majd folytatnánk a vertikális integrációt, amivel folyamatosan újabb munkahelyek teremtődhetnek – fogalmazott. – Eddig 536 millió forintnál tartunk, amiből nem tudjuk, hogy mennyi fog megtérülni, hiszen ezt rengeteg tényező befolyásolja. A kapott támogatásból 220 millió forint vissza nem térítendő. Azt gondoljuk, ha magas minőséget, jó áron kínálunk, akkor sokáig fogunk tudni működni – közölte.

Itt napi 10 ezer adag meleg ételt szeretnének szolgáltatni végső célként
Fotó: Mile Ferenc-archív

Stabilan és megbízhatóan

Mindenekelőtt napi 10 ezer adag meleg ételt szeretnének szolgáltatni, amelynek egy része előhűtött állapotban készülne el, és így juttatnák el az ellátottakhoz. – Szeretnénk egy autóflottát, ami a minőséget szolgálná. Jelenleg egy műszak működik a konyhán, év végéig létrejön a második, majd tervezünk egy harmadikat is – emelte ki a Btesz elnöke. – Nagy segítség számunkra az, hogy a tevékenységünket a téglási polgármester mindenben támogatja – jelentette ki. – A jövőben nem tervezünk hasonló kezdeményezést más településen vagy városban. Az a célunk, hogy a jelenlegi legyen százszázalékosan stabil és megbízható. Jobb minőségű ételeket szeretnénk készíteni, és ahhoz, hogy mindent meg tudjunk valósítani, hitelekre és pályázati vállalásokra támaszkodunk majd – hangsúlyozta. – Ha a későbbiekben felmerül újabb igény, meg fogjuk vizsgálni a megvalósítási lehetőségeket – mondta.

Folyamatos visszajelzések

A szociális étkeztetés tekintetében, aki 65 év feletti, igényelheti az étkeztetést. – Valamekkora térítési díjat vállalnak az étkezők, a többit pedig az állam finanszírozza – jelentette ki Mile Ferenc. – Több mint 6 ezer fő részére tudunk kétszázötven napon keresztül étellel segíteni, ami kötelezően ellátandó szociális feladat. A visszajelzések nagyon jók, soha ennyit nem kaptunk, rengetegen figyelemmel kísérik a tevékenységünket. Egyre nő a szolgáltatási jelentősége a Baptista Szeretet Missziónak, ami egy növekvő felelősséget is jelent, és emellett nem szeretnénk elmenni – zárta gondolatait.

Vámosi Kira

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában