fotókkal

2020.08.18. 14:20

Elérkezett az ideje, hogy a települések között is megkezdődjön a kerékpárutak építése

Stílszerűen sokan biciklivel érkeztek Püspökladány legújabb kerékpárútjának átadására, az Északi sorra kedden délelőtt.

A Sárrét menti város több éve tudatosan fejleszti kerékpárút-hálózatát. Ez év elejére közel 12 kilométer épült már meg, most egy 820 méteres szakasszal bővült.

Tóth Lajos polgármester köszöntőjében elmondta: Püspökladány a kerékpárútra 2016-ban nyújtotta be támogatási igényét, azt 2017-ben kedvezően bíráltak el. A tervezéskor figyelembe vették a közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi szempontokat, valamint a lakossági igényeket. A múlt év végén az új városvezetés hozzálátott az útépítéshez, a műszaki átadás májusban volt. Az új bicikliút az északi kertváros és környékének jelent biztonságos kapcsolatot a városközponttal, a vasútállomással. Az úttal együtt kerékpártároló, védőkorlátok, a vízelvezetés is elkészült.

Valós igényt elégít ki

Bodó Sándor
Fotó: Kovács Péter

– Már kezdetben látszott, hogy nem fog olyan gyorsan haladni a megvalósítás, a kivitelezés során voltak nehézségek. Ez utóbbi azonban nem püspökladányi sajátosság – kezdte köszöntőjét Bodó Sándor államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. – Egyes települések a fejlesztési programban gyorsabban haladtak, hiszen egyszerűbb körülmények mellett egyszerűbb megoldásokat választottak, míg másoknál bonyolultabb volt a kivitelezés, és önkormányzati ciklusokon átnyúlt a beruházás. Mindeközben emelkedtek az árak.

A politikus hangsúlyozta, hogy a kerékpárút építése egy egyre inkább megjelenő igényt elégít ki, hiszen nagyon sokan kerékpároznak. Püspökladányban is több kerékpárút épült már, és itt az ideje, hogy a településeket is összekössék bicikliutakkal. Hajdúszoboszlóról két keréken már el lehet jutni Ebesre, Balmazújvárosba, és – vetette fel – a fürdővárásból a kerékpárút építéssel hamarosan el lehetne indulni Püspökladány felé is.

Ladányból 21 milliárd

Tasi Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke avató beszédét azzal kezdte, hogy az múlt időszakban Püspökladány a területi operatív programban több mint 2,3 milliárd forint támogatásban részesült; a most átadás előtt álló kerékpárút is ebből valósult meg. A megye kerékpárút hálózatának további fejlesztési tervét 2019-ben fogadta el a megyei közgyűlés. A biciklizéshez kívánják megteremteni a biztonságos úthálózatot. Tervezés alatt vannak a településeket összekötő kerékpárutak, köztük a Debrecent a Hortobágyon át a Tisza-tóval összekapcsoló bicikliút is.

– 2020-ban lezárul egy európai uniós fejlesztési ciklus. A településfejlesztés azonban nem áll meg Hajdú-Biharban, hiszen a megyei önkormányzat a közgyűlés hétfői rendkívüli ülésen kapta meg a felhatalmazást arra, hogy tovább folytassa azt a munkát, ami lehetőséget ad a 2021-2027-es uniós pénzügyi időszak fejlesztési forrásainak lehívására – folytatta Tasi Sándor. – Ennek előkészítése miatt kérték a települési önkormányzatokat, küldjék el a beruházási igényeiket. Püspökladány több mint 21 milliárd forintnyi projektötletet küldött.

Áttervezik, keresik a forrásokat

Tóth Lajos polgármester köszöntőjében számot adott Püspökladány már folyamatban lévő beruházásairól is.

Tóth Lajos
Fotó: Kovács Péter

– Tavaly megépült a Táncsics utcai kerékpárút. Utólag problémák adódtak, azokat tavasszal javítottuk; a műszaki átadás megtörtént. A Kossuth utcai bicikliút a korábbi tervek alapján jelentős többletforrást igényelt volna, ezért kezdeményeztük a műszaki tartalom újragondolását, folyik a szakasz áttervezése. A kis Petőfi iskola épületének energetikai felújítása megvalósult, de az energetikai hozzáféréséről nem gondoskodtak, így a rendszer működésképtelen volt. Az új képviselő-testület elvégeztette a beüzemeléshez szükséges munkálatait. A Rákóczi út 6. szám alatti épület, valamint a központi orvosi rendelő felújítása közbeszerzés előtt van. Dolgozunk az óvoda, bölcsőde, valamint az Újtelep megrekedt pályázatain is. Minden pályázatra jellemző, hogy a 2016-2017-es időszak költségein tervezték be. Ez már kevés. A hiányzó forrásokat belső átcsoportosítások, egyéb külső források bevonása, esetleg hitel felvétele útján szeretnénk biztosítani.

Kovács Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában