színes volt a programkínálat

2020.08.15. 22:00

Az Ifiházban már megkezdődött a karnevál

Festményeken és fotókon vitt virágokat két fiatal művész a debreceni Ifiház Virágudvar nevű szombati programjához; a délutántól késő estéig tartó rendezvényen a kiállítás mellett zene, tánc, játékok, kézművesudvar szórakoztatta a közönséget, a napot tűzzsonglőrök zárták.

Fotó: Matey István

Fotó: Matey István

– A Virágudvar egyik programja a debreceni karneválnak, mely idén más lesz; kevésbé központilag, inkább városszerte valósul meg, ami olyan szempontból talán nem is baj, hogy kicsit közelebb kerül az emberekhez – mondta Halász D. János, az ifiház vezetője, amikor megnyitotta a tárlatot.

Czibere Ágnes Szirmok a tájban és Szanyi Krisztina Közel a távol című kiállításáról elmondta, mindkettő a lelket is melengeti. A fotók kapcsán kiemelte: a magyar nyarat szinte festményszerűen mutatják be, eredeti látásmóddal, olyan színekkel, amiket a legtöbben észre sem veszünk.

Maga a festőnő virágokat ábrázoló alkotásait és tájképeit sokszínűként jellemezte, miként a technikáját is; a realistától a szinte absztrakcióba hajló stílusúakig válogatott képeket, amiket elhozott. Szanyi Krisztina fotós elárulta, ez az első önálló kiállítása, képei Hajdú-Bihar és Heves megyében készültek.

Halász D. János érdeklődésünkre elmondta: ez a negyedik Virágudvar, remélhetőleg idén is sikeres lesz, akárcsak a korábbi években, tavaly például 1300-an vettek részt a programokon.

„Nem csak fiataloknak szól, az Ifiház sem csak fiatalokkal foglalkozik. Habár több speciális programunk van ennek a korosztálynak, más rendezvényeinkkel a többit is igyekszünk megszólítani”

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez a tendencia tovább erősödik azon tervek szerint, hogy januártól a debreceni közművelődés szervezése is az intézmény feladata lesz.

– Fontos törekvésünk, hogy megpróbáljuk összehozni a különböző generációkat, úgy vélem, az elmúlt időszakban ezt sikeresen műveltük, több rendezvényünket is generációs partinak nevezhetjük. Ráadásul ez egy biztonságos hely a szórakozásra, ide nyugodtan elengedheti a szülő a gyerekét, vagy akár együtt is eljöhetnek – mondta.

„A Virágudvar kapcsán is gondoltunk mindenkire, hiszen a karnevál mindannyiunké! Így például a legkisebbeknek van lufibohóc, játszóház, este pedig hagyományosan Rocksuli koncert lesz, mégpedig magyar számokkal, de főleg olyanokkal, amiket valamennyi korosztály ismer.”

Az intézményvezető azt is megjegyezte, hogy bár a szombati rendezvény a karnevál része, ugyanakkor abba a folyamatba illeszkedik, melyben igyekeznek közönségcsalogató programokat megvalósítani. Előző nap sikeres akusztikus rockkoncertjük volt, a hónap végén másodszor rendezik meg a regionális keleti táncok fesztiválját, melyen tavaly 24 csoport vett részt.

A Virágudvar részeként flashmobot is tartottak: a Feeling Tánc és Mazsorett Együttes táncosai a Simonffy-Piac utcák találkozásától vonultak az Ifiházhoz, ezzel teremtve igazi karneváli hangulatot, és becsalogatva az érdeklődőket.

SzT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában