jól szórakoztak

2020.08.15. 16:29

Az idei nyár a helyi táborokról szólt

Két turnusban szerveztek Erzsébet-tábort Körösszegapátiban.

Fotó: Körösszegapáti Általános Iskola-archív

Az országjárásokat, a távolabbi helyeken való táborozásokat felváltotta a tartalmas programokkal megszervezett helyi tábor. Ezt az állam nagymértékben támogatja, az Erzsébet-tábor ideje alatt a gyermekek szinte díjmentesen vehetnek részt egyhetes vagy tíznapos, jól megszervezett programokon. Körösszegapátiban két Erzsébet-tábort szerveztek, egy-egy kéthetes turnusban 16-16 iskolás vett részt. Mindennap reggel 8 órától délután négy óráig volt program az iskolásoknak. A szervező tanárok igyekeztek olyan elfoglaltságot találni a gyerekeknek, amelyek az érdeklődési körüknek megfelelnek.

A tervezett programok alakulásába csak az időjárás szólhatott bele. Sok-sok versenyt tartottak, melyek jutalma finom csokoládé volt. A táborozók gyalogtúrát tettek a horgásztóhoz, kilátogattak a tanyára, ahol az ott lévő állatokkal ismerkedtek meg.

Fotó: Körösszegapáti Általános Iskola-archív

Korongoztak, boboztak

A kreativitás is szerepet kapott, száraz növényekből virágkompozíciókat készíthettek, korongozhattak, az elkészített tárgyakat pedig haza is vihették. Nagy élmény volt, különösen a fiúknak, hogy kipróbálhatták Berettyóújfaluban a bobpályát is. Helyben, a településen meglátogatták a templomokat, a református templom festett kazettás mennyezetét csodálták meg Szabóné Kurucz Tímea lelkésznő vezetésével. Az ortodox templom ikonosztázát és falfestményeit Origen Sabau tisztelendő mutatta be.

Egyik kellemes szórakoztató program volt a zsonglőrbemutató, mely a gyermekek ügyességét is próbára tette. Gogolya Péter zsonglőr a gyerekek kezébe adta az eszközöket, akik lelkesen próbálták a bemutatott gyakorlati fogásokat elvégezni. A szülők legnagyobb örömére a gyermekek a tábor ideje alatt biztonságos helyen töltötték a nyári szünet egy részét, ahol még az étkezésükről is gondoskodtak. A Körösszegapá­tiban megtartott Erzsébet-tábor programjait Veres Orsolya Viktória, Nagy Viktória Petra, Csüry Dávid Gergely és Ertsey Bálint Zsigmond tanárok tervezték meg és bonyolították le.

Vmirjáncki József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában