amikor öröm a munka

2020.07.09. 15:09

Régi értékek új szemléletmóddal

Új igazgató, valamint egyedi nyíradonyi kerámiatányérok, -bögrék, szalvétatartók a nyíradonyi művelődési házban.

Fotó: Molnár Csilla

Bodogán Györgyné Major Ilona Aradványpusztán nevelkedett, ott is kezdte a közművelődési pályafutását, s diplomaszerzés után már Nyíradonyban folytatta életét és munkáját. A kézműveskedés mindig közel állt hozzá, ezért szerezte meg a népi játszóház vezetői végzettséget is, amellyel olyan különleges kézműves-foglalkozásokat is vezethet, mint a batikolás, nemezelés, szövés, fonás.

Régóta a közművelődésben

– Amikor elkezdődött a közmunkaprogram, akkor a városvezetők rám bízták a helyi sajátosságok csoportvezetését: a fazekasság-, szövés-, hímzésegységet én fogom össze. A különféle hímzett táskák, bakók, rongyból készült szőnyegek, kerámia használati eszközök elkészítéséhez szükséges alapanyag-beszerzést biztosítom, felügyelem a folyamatokat, a vásárokon képviselem városunkat – mondja az igazgatónő, s elárulja, már ő is elsajátította a fazekasság egyik fontos műveletét, az égetést, mázazást, s ebben nagy örömét leli.

Bodogán Györgyné Major Ilona sokoldalú személyiség, művelődésszervező, igazgató, kézműves Fotó: Molnár Csilla

– Idén május elsejétől öt évre Nyíradony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete engem bízott meg a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Városi Könyvtár vezetésével. Szeretném, ha a művelődési házban megkezdett folyamatok törésmentesen folytatódnának. Mint intézményvezető fontosnak tartom, hogy érzelmileg támogassam a kollégáimat, célt és értelmet adjak a közösség munkájának, amelyben mindenki különlegesen fontosnak érezheti magát. Lényeges, hogy egy-egy rendezvény előtt, közben és után is meg tudjuk beszélni a felmerülő nehézségeket vagy sikereket – mondja az új vezető, aki már majdnem három évtizede dolgozik a nyíradonyi kulturális életben.

– Az elmúlt időszakban fontos feladatunknak tettünk eleget, átköltöztettük a könyvtárat a gimnázium épületéből a művelődési ház kistermébe. Itt működött a könyvtár közel húsz évvel ezelőttig. Hamarosan elkezdődik a művelődési ház felújítása, a szabadtéri színpad is megújul – mondja az új igazgatónő, akit a helyi rendezvényekről is kérdeztünk. – A számtalan program közül közel áll a szívemhez a szüreti sokadalom: a lovasok, fogatosok meghívása mindig az én feladatom volt, ezután is megtartom ezt a régi szokást. A szeptember közepén zajló aradványpusztai falunap pedig azért kedves nekem, mert ilyenkor olyan, mintha hazamennék – mondja Bodogán Györgyné Major Ilona.

Fotó: Molnár Csilla

A Nyíradonyi Pávakör, a nyugdíjasklub, a Tűforgatók, a baba-mama klub, valamint a tánccsoportok tevékenységei továbbra is a művelődési házban kapnak helyet. – A régi értékeket új nézőpontból megközelítve, őszinte együttműködéssel, a munkatársaimmal egy csapatként szeretném elérni céljaimat – zárta gondolatait a Móricz Zsigmond Művelődési Ház új igazgatónője.

Molnár Csilla

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában