tovább bontják

2020.06.15. 11:52

Tönkrement tömítés okozhatta az úttest beszakadását a Böszörményi úton

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a probléma elhárításán.

Fotó: Matey István

Nemcsak a lezúduló csapadékmennyiség okozott fennakadást a cívisvárosban vasárnap, hiszen a kora esti órákban a Böszörményi úton, a tűzoltóság közelében beszakadt az úttest. A szerencsétlenség időpontjában nem közlekedett jármű az érintett szakaszon, így sem személyi sérülés, sem anyagi kár nem keletkezett.

– A kollégáim azonnal megkezdték hiba feltárását. Ezen a szakaszon egy 400 milliméter átmérőjű öntöttvas vízvezeték húzódik a szélső sávban. Kiderült, hogy ezen a vezetéken egy kötőidomnál van egy csőfolytonossági hiány, így nem a cső tört el, hanem egy kötésnek a tömítése ment tönkre – válaszolta a Napló megkeresésére Ányos József, a Debreceni Vízmű Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette, ezt a hibát még a vasárnapi esti órákban megpróbálták megjavítani, s a munkálatoknak hála ideiglenesen sikerült is a vízsugár kilövellését megállítani. A vezérigazgató azonban kifejtette, azt már vasárnap este tudni lehetett, ez nem jelent végleges megoldást, így hétfőn elkezdték a hibahely környezetében a további feltárást, ami azt jelenti, a szennyvízcsatornán is ellenőrizték, hova folyhatott el a vízvezetékből kiömlő víz, hiszen az a felszínen nem jelentkezett.

– Ezen vízvezeték mellett, az út közepén húzódik egy két méter átmérőjű szennyvízcsatorna, ennek az ellenőrzése történt meg hétfőn, hogy tudjuk, hol van rajta olyan folytonossági hiány, amely lehetővé tette, hogy ez a víz elfolyjon, hiszen ezt is meg kell közben szüntetnünk – mondta a vezérigazgató.

A munkálatok menete

A vízvezeték végleges helyreállításához a javítást végző szakembereknek a padka felé – tehát nem a forgalmi sávok irányába – tovább kell bontaniuk a jelenlegi munkagödröt, hogy hozzáférhessenek teljes keresztmetszetében a vízvezetékhez. Erre azért van szükség, mert el kell vágniuk a vezetéket a kötőidomnál: egy körülbelül másfél méteres csődarabot kell kivágniuk, a csövet pedig korszerű, hosszú élettartamú, gumigyűrűs tömítő idomokkal véglegesítik majd.

A csőjavítást – mondta Ányos József – terveik szerint legkésőbb kedd estére befejezik, ezt követően pedig megkezdődhet a munkagödör feltöltése, útalap készítése, így akár hétvégére a forgalmi rend is visszaállhat.

Az elmúlt időszakban igen szélsőséges időjárási viszonyokat tapasztalhattunk. A vezérigazgatót megkérdeztük arról is, köze lehet-e a heves esőzéseknek a balesethez?

– Az időjárás olyan mértékben befolyásolhatta ezt, hogy az intenzív és nagy mennyiségű csapadék az út alatt lévő talajtömeget megáztatta. Ilyenkor a fölázott talaj a térszíni terhelés hatására alak változik, és ez a csővezetékekre negatív hatással van, hiszen megmozgathatja azokat, és ezek a vezetékmozgások előidézhetnek a megtörténthez hasonló eseteket. Jelenleg terelőbóják irányítják a forgalmat, a Bartók Béla út felé egy, a Füredi út felé pedig két sávon tudnak közlekedni a járművek. Úgy tűnik, ez a forgalmi viszony fent is tud maradni, amíg a munkagödör helyreállítása meg nem történik – mondta végül Ányos József.

LD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában