elismerő szavak

2020.06.18. 15:04

Példaértékűek a fejlesztések Derecskén

A kisváros élen jár a településkép szépítésében, a fiatalok helybentartásában, a mezőgazdaság fejlesztésében.

Fotó: Kovács Péter

  • Derecske településfejlesztésével, ifjúságpolitikájával és a helyben termelt élelmiszerek feldolgozásának, forgalmazásának lehetőségével ismerkedett Tuzson Bence államtitkár Derecskén.
  • A politikus ellátogatott a fiatalok letelepedését segítő fecskeházakhoz, megtekintette a felújított belvárost, majd a Bold Agro társaság telephelyén az alma- és meggytermesztést.
  • – Amit Derecskén láttam, az példaértékű országosan is – válaszolta kérdésünkre az államtitkár.
  • – Jó irányban indult el Derecske a fiatalok itt tartása, a helyben termelt mezőgazdasági termékek feldolgozása és fogyasztásának propagálása területén. A derecskeiek akkor teszik a legjobban, ha ezen az úton maradnak, és ezeket a szerepeiket erősítik. Ezzel nemcsak Derecske fog erősödni, hanem a térség is – foglalta össze csütörtöki derecskei látogatásának tapasztalatait Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára. A városba a településfejlesztés eddigi eredményeinek, valamint a további tervek megismerésére érkezett Bordán Szabolcs polgármester meghívására. A találkozón ott volt még Rácz Róbert, a megyei kormányhivatal vezetője, Vitányi István, a térség, valamint Kósa Lajos Debrecen egyik országgyűlési képviselője is.

    – Országgyűlési képviselőnek és egy kormányzati államtitkárnak különösen fontos feladata, hogy megismerje az országnak azt a részét, ahol egyébként nem járna, az ott élő emberek véleményét, továbbá, hogy hogyan fejlődik az rész. Hiszen egy olyan település, mint Derecske, amelyik járási központ is, nemcsak magának a helységnek a fejlődését határozza meg, hanem a környékéét is – fogalmazott Tuzson Bence államtitkár, amikor a Napló a derecskei látogatásának tapasztalatiról kérdezte. Hozzátette: egy kistelepülés akkor fejlődik jobban, ha onnan minden szolgáltatás elérhető. Bár az összes szolgáltatás nem lehetséges minden faluban, viszont elérhetővé kell tenni azokat a járási székhelyeken. – Kormányablakok, munkahelyek, iskola, kultúra, szórakozási lehetőségek – hozta a példákat az államtitkár, aki úgy tapasztalta, hogy ebben a tekintetben nagyon jól halad Derecske.

    „Most is egy komoly fejlesztési programban vannak, amelyben megújul a főtér, átalakítják a művelődési házat, továbbá fecskeházak létrehozásával segítik a fiatalok helyben maradását. Ezekbe a lakásokban két évig lakhatnak. Ha fiatalok nincsenek, nem lesz jövője a vidéknek sem.”

    Akár okostelefonról is

    A politikus a térség népességmegtartó képessége szempontjából fontosnak nevezte a tájegységre jellemző gazdasági tevékenységeket. Ennek jegyében látogatott el a Bold Agro Kft. telephelyére, ahol az almára és feldolgozására épülő kertkultúrát és élelmiszeripart tekintette meg. Mint azt elmondta Tuzson Bence, a gazdaságban magas technológiai szinten viszik tovább a mezőgazdaságot, és ebben nemcsak a földet szerető ember találja meg a számítását, hanem a technológia iránt érdeklődő is, hiszen egy telepet akár egy okostelefonról is lehet irányítani.

    A jövőről is szólt az államtitkár: a térségben is fejlesztik az öntözési lehetőségeket, Derecske környékén összesen közel 5 ezer hektár terület lesz öntözhető.

    Bordán Szabolcs polgármesterrel pedig a következő időszak pályázati lehetőségeiről is beszélt. – A kormány a fejlesztésekhez a keretet adja, ezt a keretet a közösséget jól összefogni képes polgármester vezetésével a településeknek kell megtölteni tartalommal. Arra biztattam a polgármester urat, hogy az itteni elképzeléseit, amelyből van jó pár a következő időszakra, útfejlesztés, gazdaságfejlesztés például, vigye el a pályázhatóság szintjére. Ha ilyen lehetőségei vannak, a magyar kormány tud segíteni a megvalósulásban.

    KZS

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában