Trianon 100

2020.06.04. 20:54

A nemzeti összetartozás a jövőbe mutat, és reményt ad

Száz másodpercig zúgtak a helyi harangok a fürdővárosban is.

Fotó: Tibai Irma

Egyetlen néppel sem bántak el gonoszabbul – többek között Nitti, az akkori olasz miniszterelnök kijelentését is felidézte megemlékező gondolatai között Czeglédi Gyula polgármester június 4-én délután, a református templomban megtartott, majd a közterületi Trianon-emlékmű felavatásával egybekötött városi ünnepségen.

Az elhangzott beszédek, köszöntők, szavalatok a békediktátum fájdalmas gyászünnepéhez kapcsolódva a nemzet fennmaradását, küldetését és jövőjét fejtegették, a magyarság összetartozásának fontosságát, erejét hangsúlyozták. A trianoni történéseket összefoglalva a megemlékezés szónoka felolvasta a Nemzetgyűlés 1920. június 4-i nyilatkozatát, továbbá beszédében kiemelte: nekünk, magyaroknak különleges feladatunk van itt, a Kárpát-medencében. A nemzet gyásza és fájdalma örökké átlengi e napot, de a nemzeti összetartozás már a jövőbe mutat, és reményt ad. A város hiányt pótolt az emlékmű elkészíttetésével, az új önkormányzat az első döntései között határozott róla. Győrfi Lajos szobrászművész alkotása azt fejezi ki, hogy bár a történelmi Magyarország nemzetrészei szétestek, az angyalok a magyar királyi koronát megmentve a magyarság lelkét is megmentették – fogalmazott a hiánypótló emlékműről Czeglédi Gyula.

A megemlékezésen közreműködött magvas gondolatainak elmondásával és szavalattal Galánfi András Kossuth-díjas népművész, köszöntőt mondott továbbá Molnár-Gazsó János, a Vitézi Rend elnök-főkapitánya.

„Nem az a magyar, akinek a nagyapja is magyar volt, hanem az, akinek az unokája is magyar lesz”

– hangsúlyozta.

A történelmi egyházak részéről a házigazda, Czető Norbert református lelkész Illés próféta történetével mutatott tanulságot és utat, majd Fekete András görögkatolikus parókus rendhagyó módon egy Magyarországon élő indonéz pap imádságával imádkozott. Az eseményen közreműködött Dánielffy Gergő a Kézfogás dalával, illetve Sárosi Dániel orgonán.

Az ünnepi percek a református templom melletti Kálvin téren felállított trianoni emlékműnél folytatódtak, melyet Czeglédi Gyula polgármester avatott fel a nemzeti színű szalag levételével, majd megáldotta az új szimbólumot a református és a görögkatolikus egyház képviselője. Végül a tisztelet koszorúit helyezték el itt és az I. világháborús emlékműnél.

A hajdúvárosban a trianoni megemlékezéshez mások is kapcsolódtak; délelőtt az országos kezdeményezéshez csatlakoztak a sportrepülők, akik négy géppel tettek tiszteletköröket a megegyezett időpontban szeretett városuk fölött. Este a hajdúszoboszlóiak emléktüzet gyújtottak a trianoni emlékmű terén.

Tibai Irma

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában