épülő vasútvonal

2020.04.23. 13:02

Megvan a kivitelező az első ütemre

Debrecen és Tócóvölgy állomás között kétnyomúsítanak a füzesabonyi vonal korszerűsítésének részeként.

Fotó: Napló-archív

A budapesti V-Híd Építő Zrt. nyerte el az Észak-nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó Debrecen–Füzesabony vasútvonal korszerűsítése I. ütemének kivitelezési munkálatait, 54 milliárd 859 millió 115 ezer 262 forint nettó értékben – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztés elsődlegesen a BMW-gyár építéséhez szükséges.

Többek között tartalmazza – mint arról korábban már írtunk – a 108. sz. vasútvonal Debrecen állomás – Macs állomás vasúti vonalszakaszának átépítését 160 km/óra pályasebességre és 225 kN tengelyterhelésre. Vágányt építenek 31,4 km hosszban, a meglévő nyomvonalat felújítják 11,6 kilométer hosszan, Debrecen állomás és Tócóvölgy állomás között kétnyomúsítanak.

A térvilágítás kiépítése és átalakítása az állomásokon és a létesülő megállóhelyeken; új állomási és vonali biztosítóberendezések építése; Debrecenben a jelenlegi biztosítóberendezés átalakítása; központi forgalomirányító rendszer kialakítása a vonalszakaszon és központi forgalomirányítási központ létesítése Macs Ipari Park állomáson, valamint zajvédő fal építése, aszfaltburkolatú út, kerékpárút és járda építése, rakterületek építése, üzemi épület átalakítása, Tócóvölgy állomáson a jelenlegi felvételi épület átalakítása, Macs Ipari Park állomáson új üzemi épület építése és új felvételi épület építése is szerepel a tervekben.

A nyílt eljárásban a győztes mellett pályázott még a budapesti Strabag Rail Kft., a győri Vasútépítők Kft., valamint egy konzorcium is.

HBN

Borítókép: Csakúgy, mint a vasútfejlesztés helyszínén, egy Derék utcai építkezésen is régészeti feltárás zajlik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában