új határidő

2020.04.26. 11:45

Intenzív esőkre méretezik a csapadékvíz-elvezető hálózatot

Nyolcszázmillió forintnyi pótmunkára van szükség a debreceni Nagyerdő-program befejezéséhez.

Fotó: Napló-archív

A szerződést március 19-én módosították a kivitelező Hunép Universal Építőipari Zrt.-vel – tájékoztat a Közbeszerzési Értesítő március 30-ai száma. A Modern városok programban zajló beruházás eredeti nettó értéke 8 milliárd 599 millió 419 ezer 500 forint. A mostani – egész pontosan – 799 millió 72 ezer forintnyi, illetve két szerződésmódosítással már korábban megrendelt pótmunkákkal együtt a végösszeg 9 milliárd 495 millió 293 ezer forint lesz. A pótmunkák össz­értéke nem éri el az eredeti szerződéses érték 15 százalékát – áll a közlésben.

Ezek között a legfontosabb tétel a csapadékvíz-elvezető hálózat biztonsági szintjének növelése, amit a tavaly nyári nagy esőzések tettek szükségessé.

Két tavalyi „özönvíz” nyomán

Az értesítőben megjelent indoklás szerint 2019. július 27-én özönvízszerű eső zúdult Debrecenre, másfél óra alatt csaknem 50 milliméternyi csapadék hullott. Majd augusztus 2-án ismét nagy mennyiségű csapadék esett a térségben. Mindkét esőzés folyamán egyes épületek öltözőiben, gépházaiban, bérleményi területein több centiméter víz állt, mert a csapadékvíz-hálózat nem bírta elvezetni az extrém mennyiségű esőt. A vizsgált – mérőállomások által mért – adatsorok alapján az efféle csapadékok előfordulása mind gyakoribb; az utolsó négy eset három éven belül történt. Vagyis a klímaváltozás hatására egyre inkább számítani kell időjárási szélsőségek, köztük jelentős mennyiségű csapadék kialakulására.

A tervező nyilatkozata szerint az eredeti kiviteli tervek az érvényben lévő szabványok és rendeletek alapján (négyévenként előforduló, 10 perces tartósságú csapadék 270 liter/másodperc/hektár intenzitás) készültek. Ennek ellenére a műszaki ellenőr leállította a csapadékvíz-elvezető rendszer további kivitelezését, és koncepciótervet kért arra vonatkozóan, hogy a rendszer tudja kezelni a havaria jellegű esőzéseket is.

Újabb tervet kértek

Az új koncepcióterv szerint megnövelték volna a csapadékvíz-átemelők méretét és kapacitását, a befogadó szikkasztótározók méretét. Ez a megoldás azonban nem felelt meg a műszaki ellenőrnek és az önkormányzat képviselőinek, mivel áramszünet esetén nem nyújtana megoldást, ezért újabb tervet kértek.

Azt szeptember 18-án mutatta be a tervező: az átemelők elé egy-egy záportározót épít be, ahová gravitációsan jut el a csapadékvíz. Az átemelőaknák és az abban lévő szivattyúk mérete is növekszik. Innen egy 200 mm átmérőjű nyomóvezeték juttatja el a csapadékvizet egy szikkasztómezőre, onnan – telítettség esetén – egy túlfolyó vezeték viszi a felesleges vizet egy fás, időszakos elöntésre alkalmas, mély fekvésű fürdőterületre. Így nagy intenzitású csapadékhulláskor is folyamatos az elvezetés, és korlátozott átemelőműködés esetén is 20-30 percig kiküszöbölhető az elöntésveszély, ami a szabvány szerinti követelményekhez képest mintegy kétszeres biztonságot jelent. Az önkormányzat döntött ezen változtatások elfogadásáról, és megrendelte a módosított kiviteli tervek elkészítését.

A változtatás ugyanakkor a vízjogi létesítési engedély módosításával jár.

Az új határidő: május 2.

A kivitelező jelezte, hogy amennyiben 2020. január 31-ig rendelkezésre állnak a tervek és a jogerős vízjogi létesítési engedély, abban az esetben a szerződés szerinti határidőre, azaz 2020. március 30-ra be tudja fejezni a kivitelezést. 2019. november 7-re elkészültek a kiviteli tervek, és a tervező beadta a vízjogi létesítési engedély módosítása iránti kérelmet, utóbbi azonban 2020. február 14-én kelt, és csak március 4-én vált véglegessé, azaz végrehajthatóvá.

A csapadékvízrendszer kivitelezésének leállítása miatt akadályozva voltak a teljes külső munkák az építkezés területén, március 4-étől tudták azokat folytatni.

A vízjogi engedély (így a fenti munkák) 33 napos késlekedése miatt a program befejezési határideje is módosult, május 2-ra.

HBN

Előre nem láthatóan

A pótmunkák elvégzését előre nem látható tételek tették szükségessé; tartalmazza többek közt meglévő kerítés cseréjét a Nagyerdei körúton, módosuló kertészeti munkákat, kábelkiváltást, sportpályák módosítását, gyengeáramú áttervezésből adódó pót- és elmaradó munkákat, termálvízvezeték kiváltását, díszvilágítás módosítását, öltözőszekrények típusváltását, büfésor áttervezését, lépcsők biztonsági szintjének növelését.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában