Tudunk tanulni a múltból?

A koronavírus okozta helyzet szociológiai és filozófiai vizsgálata kapcsán az elmúlt időszakban többször felütötte a fejét Albert Camus A pestis című műve. A francia író könyvében kifejtette, hogy az emberiség történelmében a csapás megszokott dolog, s bár ugyanannyi pestis volt a világon, mint háború, ezek az embereket mindig felkészületlenül érték. Nyilvánvaló, hogy az orvostudomány és a higiéniai kultúra is jelentős fejlődésen ment át, ahogy az is, hogy a koronavírus teljesen más, mint a pestis. A történelmi események vizsgálata viszont rámutathatnak olyan tendenciákra, melyekre a mai járványos állapotok közt is érdemes odafigyelni.

Betartatlan szabályok

Helytörténeti írások alapján a pestis 1739-ben jelent meg Debrecenben, Erdély érintésével a Török Birodalom felől. A „fekete halál” a 20 ezer fős szabad királyi városban valamivel több, mint 8 ezer ember életét követelte. A históriás könyvekből kiolvasható, a hatalom akkortájt is hasonló intézkedésekkel próbálkozott a pusztítás mérséklésére, mint most. A jelentősebb rendelkezések közé tartozott a vesztegzár elrendelése, a nagyobb csoportosulással járó munkák, eseményeket és a vásárok megszüntetése, valamint a pestises betegek által lakott házak lezárása és őrzése. Ezek ellenére jelentős számban voltak szabályszegők, akik közül sokan a mezőgazdasági munkát ellenőrizték a földjükön, titokban a városból kiutazva kereskedtek, vagy iparosok voltak, akik akár betegekkel is adásvételt folytattak. A leggyakoribb szabálysértés mégis a temetkezési előírások be nem tartása volt. Ez és a temetőemberek katonaság általi védelme elégedetlenséghez, majd összeütközéshez vezetett, s a javarészt parasztokból álló tömeg feszültségét a városvezetésen kívánta levezetni. Az ellenállás motivációja a hitbéli felfogásban állt. A vészt Isten csapásának tartották, s a puritánok azt vallották: a halál ereje ellen nincs orvosság, melynek szellemében figyelmen kívül hagyták az óvintézkedéseket és megvetették a doktorok medicináit is. Az egy ember halálával járó felkelést leverték, de az alkalmi szabályszegések folytatódtak, amelyek a megbetegedés ismételt megjelenéseihez vezettek.

Történelmi ellenpélda

A történelem e szeletének vizsgálata alapján kijelenthető, hogy bár a járvány a korabeli állapotok között elkerülhetetlen volt, a hatásait talán mégis lehetett volna mérsékelni. Majd’ 300 éve Debrecen lakosságának közel fele veszett oda, pedig most valószínűleg más adattal találkoznánk a történelemkönyvekben, ha akkor a város lakói megfogadják a Helytartótanács rendeleteibe foglaltakat. Ellenpéldaként tekintve a múltra, jelenleg csupán annyi a teendő, hogy mindenki, másokra odafigyelve, tartsa tisztán a kezét, viseljen maszkot és csak a legindokoltabb esetekben hagyja el a lakását. Fellépni és védekezni csak közösen lehet, hogy a mondással ellentétben a történelem most ne ismételhesse meg önmagát.

SzG