koronavírus

2020.03.23. 15:50

Nem a szankcionálás a cél Polgáron

Településőrök, mezőőrök felhatalmazást kapnak a közterületek ellenőrzésére.

Fotó: Matey István

„Jó szándékkal hoztuk ezt a döntést, hogy hatékonyabban bírjuk otthon maradásra az embereket.”

Ezzel indokolta Tóth József, Polgár polgármestere azt, hogy március 23-tól március 31-éig részleges karantént rendelt el településén vasárnap. Az otthon tartózkodási kötelezettség a bölcsődésekre, óvodásokra, a polgári iskolák diákjaira, a fizetett szabadságon lévő önkormányzati dolgozókra és az idősekre vonatkozik. A részleges karanténról szóló polgármesteri döntés meghozatalát a települési önkormányzati képviselő-testület tagjaival vasárnap több körben telefonon, elektronikus levelezéssel megtartott egyeztetés előzte meg.

Mint a polgármester elmondta, az otthon tartózkodásra való felhívás ellenére az elmúlt napokban diákok, szülők, idősek voltak indokolatlanul a közterületeken. Ennek kívánta elejét venni a részleges karantén bevezetésével.

– Folyamatosan értékeljük a helyzetet, és meg fogjuk lépni azt, ami indokoltnak tűnik. Akár ettől szigorúbb vagy drasztikusabb intézkedésektől sem riadunk vissza, pont a városlakók vádelme érdekében. Az én feladatom pedig az, erre kaptam felhatalmazást, hogy vigyázzak a polgáriakra. Ezt teszem! – jelentette ki Tóth József polgármester.

– Pártállástól függetlenül egyöntetűen elfogadták a képviselők a javaslatomat, hogy a részleges karantén elrendelésére vonatkozó döntést hozzam meg. Az önkormányzati állományban foglalkoztatottaknak öt nap pótszabadságot biztosítottunk, és ezt ezen a héten kötelezően kiadjuk. Csak azoknak kell dolgozni, akiknek a munkája nélkülözhetetlen a mostani helyzetben. Ők az öt napot az év nyugalmasabb részében érvényesíthetik. Csak az jön be dolgozni, akinek a munkája tényleg nélkülözhetetlen. Mindenki más otthon marad, és nem a közterületeken vannak, nem shoppingolással töltik az időt – válaszolta kérdésünkre Tóth József polgármester, majd részletezte, hogy iskolai látogatás, óvodai ellátás alól felmentettek vannak indokolatlanul közterületen családostól, akár nagyszülőstől is.

Ezek a körülmények indokolták, hogy nem elég az, ha csak azt mondják, hogy maradjanak otthon, hanem magasabb fokozatba kellett lépni.

– A március 15-ei rendkívüli képviselő-testületi ülésen egyebek mellett az óvodák, a művelődési központ és a könyvtár bezárásáról döntöttünk. És ez nagyon nehezen született meg. Az akkori döntésekre most, egy hét elteltével visszatekintve elkerülhetetlennek látszottak. Ami ma erősnek tűnik, az holnap szükségszerű, holnapután pedig lehet, hogy már kevés – fűzte tovább gondolatait a városvezető, akit a részleges karantén betartatásának módjáról is kérdeztünk. – Átcsoportosítottuk a településőrök, mezőőrök szolgálatait. Felhatalmazást kapnak a közterületek ellenőrzésére. Akik vélelmezhetően a karantén hatálya alá esnek, őket tisztességes, jó szándékkal figyelmeztetik, hazairányítják, ha szükséges, feljegyzést is készítenek, és azt a munkáltatónak eljuttatják. Nem a szankcionálás a cél!

Mások nem tervezik

A megkérdezett polgármesterek egyike sem tartja szükségesnek és időszerűnek, hogy bevezessék a részleges karantént. Kiss Attila, Hajdúböszörmény első első embere úgy fogalmazott, hogy nincsenek olyan információk birtokában, hogy részleges karantént el tudjanak rendelni. Ezt mindaddig nem is tervezik, ameddig nincs ilyen kormányzati vagy hatósági követelmény. Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere elmondta, hogy nem terveznek a polgárihoz hasonló intézkedést. A karantén bármilyen formáját szükségtelennek látják, annál is inkább, mert napról napra kevesebben vannak az utcákon. Tóth Lajos, Püspökladány polgármestere úgy ítéli meg, hogy városában nincs olyan helyzet, hogy bármilyen szigorítást el kellene rendelni. A közterületeken kevesen vannak, ennek oka lehet a rossz idő is.

Hatásos volt a felhívás

– Péntek reggel óta erősen csökkent az utcán kint lévők, a tömegközlekedést használók száma – mondja Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere, hozzáfűzve, nem terveznek semmiféle korlátozást. Biharkeresztesen sem tervezik ezt, de Dani Béla Péter polgármester nem tartja rossz ötletnek polgári kollégája intézkedését. – Amíg nem rosszabbodik a helyzet, próbáljuk elkerülni bármiféle karantén bevezetését. Bár nagy a nyomás rajtunk, mert Biharkeresztes mellett halad el az Olaszországból, Spanyolországból hazatartók humanitárius folyosója.

Kiss Gábor Csaba, Szentpéterszeg polgármestere elmondta, hogy amíg a kormányzat nem rendel el karantént, addig azt ő sem teszi. Elégnek nevezte a napokban közzétett felhívást, miszerint 8-14 óra között az iskolások maradjanak otthon, és vegyenek részt a távoktatásban.

KZS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában