felmerülő kérdések

2020.02.19. 15:35

Teljesen kihalt lett szerda reggelre az eddig tömött városrész

Nehéz jó helyet találni a Dósa nádor tér környékén.

Fotó: Matey István

Ahogyan azt az előzetes információk ígérték, mára teljesen elzárták a Dósa nádor teret, valamint a Sas utcát az autós forgalom elől. A betonplacc reggeli csendéletét csak egy-egy kósza gyalogos zavarta meg, körben vas kordonok, táblák jelzik: behajtani tilos. Akik eddig itt parkoltak gépjárműveikkel, mától alternatív megoldásokat keresnek. Jó lehetőséget nyújt erre a problémára például a Széchenyi utcán található kavicsos, fizetős parkoló, ahol az eddig megszokott maximum negyven autó helyett szerda reggelre több mint száz gépkocsi sorakozott.

– Látványos következménye van a lezárásnak, és bár a köztudatba még nem épült be igazán a parkoló híre, aki nyomon követi a sajtót, az ma már kihasználta az ott felkínált helyeket – nyilatkozta a Naplónak Nyikos István, a cég ügyvezetője. Viszont óriási a felháborodás a taxisofőrök körében, hiszen ők csak a hét elején kaptak egy rövid figyelmeztetést, miszerint képtelenek lesznek eddigi helyeiken állomásozni. Egy elkeseredett sofőr azt is elárulta, az a legszomorúbb, hogy nem gondoskodott számukra legalább 2-3 belvárosi parkolóhelyről az önkormányzat, így ki-ki a maga módján keres parkolási alternatívákat, legtöbben saját költségükre, fizetős helyeken. A téren már megkezdődtek a kisebb munkálatok, a munkagépek érkeznek.

Gépekkel is dolgoznak

A munka elvégzését végző cég ügyvezető igazgatója Miklóssy Ferenc elárulta a Naplónak: a hozzávetőlegesen tíz fős csapatnak rengeteg dolga akad majd a hosszú hónapok során, ezekben nagy segítségükre lesznek a munkagépek. Megtudhattuk, az átalakításhoz szükséges eszközeiket egy az önkormányzat által biztosított, kisebb épületben tudják majd elhelyezni, jelentősen megkönnyítve ezzel mindennapjaikat. – A mai napon elkezdjük a burkolatbontást, kézi fakivágással egybekötve, később kiépítjük a vezetékeket is – tette hozzá Miklóssy Ferenc.

Nehézkes parkolás

Akik eddig rendszeresen a városnak ezen szegletén parkoltak gépjárműveikkel, szerdától már kénytelenek más megoldást keresni. Kiváló alternatíva lehet erre például a Széchenyi utcán található kavicsos parkoló, ahol már ma reggelre jelentősen megnőtt a gépkocsik száma. – Az eddigi harminc-negyven autó helyett ma kilenc óra tájt már több mint százan parkoltak itt – osztotta meg a Naplóval Nyikos István, a fizetős parkolót üzemeltető cég ügyvezetője. Azt is elárulta, már most látványos következménye van a tér lezárásának, és bár a köztudatba még nem épült be igazán ennek a parkolónak a híre, aki a sajtó valamelyik portálán felfigyelt rá, az ma már kihasználta az üres helyek valamelyikét.

Nem gondoskodtak rólunk”

Minket eltemettek – panaszkodott a Naplónak elkeseredetten egy taxis, aki tegnap döbbenten állt a vaskorlátok előtt, majd azon tűnődött, hol keressen autójának helyet. Hatalmas elégedetlenséget váltott ki a terület lezárása a sofőrök körében, hiszen a változásokról a hét elején értesültek egy rövid üzenet formájában, amelyből kiderült: nem állomásozhatnak megszokott parkolóhelyeiken. Állításuk szerint a legbántóbb tényező az, hogy az önkormányzat nem biztosított számukra legalább két-három parkolót a belvárosban, ahol állomásozhatnának. A feldúlt, tehetetlen fuvarosok kijelölt droszt hiányában kénytelenek maguk keresni szabad helyeket, sokaknak csak az önköltséges alternatívák maradnak, amely érthető módon rendkívül nagy anyagi veszteséggel jár. A Polgármesteri Kabinetirodától megtudtuk: A Dósa nádor tér és a Csapó utca átépítése a teljes szakasz – a Sas utcától a Vár utcáig – építési terület, így ott a gépjárműforgalom megszűnt. Ez természetesen vonatkozik a taxikra is. A Dósa nádor tér közelében két droszt is üzemel, a Hatvan utca elején és a Csapó utca – Burgundia utca kereszteződésében, amelyet használhatnak a taxisok.

Berecz Dorina

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában