koronavírus

2020.02.27. 17:12

Háziorvos: üres a várónk, lázas betegünk sem volt a napokban

Hazánkban jelenleg nagyobb a füstje, mint a lángja a vírusnak.

Fotó: Kiss Dóra

Magyarországon a csütörtöki híradások szerint továbbra sem tudnak koronavírusos megbetegedésről. Lapunk megkérdezte a Debreceni Egyetemet (DE), érvényben van-e új rendelkezés a cívisvárosban, s a következő választ kaptuk: „a témában az aktuális központi tájékoztatás az irányadó. Intézményünk minden szakhatósággal együttműködik, azok utasításait betartja.”

Különbözőek a benyomások

A DE január 28-án tartott sajtótájékoztatóján az intézményi feladatokról Szilvássy Zoltán rektor adott széles körű tájékoztatást, melyben elhangzott:

„A magyar egészségügy minden intézménye rendelkezik azzal a bázissal, mellyel a kórokozót azonosítják. Ha valaki lázas, száraz köhögése van, és később tüdőgyulladása alakul ki, akkor a diagnózist hamar felállítják”

– mondta a rektor. Szilvássy Zoltán akkor arról is beszámolt, a Klinika sürgősségi osztályán felállítanak egy lázkaput, s aki lázas, más folyosón folytatja majd az útját. Berényi Ervin, a Klinikai Központ elnöke pedig hozzátette, egy központi utasítás szerint amennyiben bármelyik kórházban azonosítják a koronavírust, a beteget a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetébe kell átszállítani, ahol elkülönítve ápolják.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) egyébként ingyenesen hívható zöldszámokat hozott létre a koronavírussal kapcsolatos lakossági megkeresések gyors, szakszerű megválaszolásáért (06-80-277-455, 06-80-277-456). A lakossági információs vonalak a hét minden napján 24 órában elérhetők. A telefonvonalakat az NNK működteti, és szakemberek adnak információt az új koronavírusról – olvasható a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet honlapján. Lapunk felhívta a zöldvonalat, és azt az információt kaptuk, hogy folyamatosan érkeznek a telefonhívások a lakosságtól.

S ha azt hinnénk, tömve vannak a várók:

„Nem érkezett hozzánk még senki, aki úgy vélte, esetleg koronavírussal fertőződhetett meg; üres a várónk is. Valószínűleg az is közrejátszik, hogy az emberek félhetnek attól, ha a rendelőbe jönnek, elkaphatják a betegséget, vagy hogy ez egy gócpont lehet. Lázas betegünk sem volt a napokban”

– mondta el a Naplónak dr. Burai Ágnes háziorvos.

Az egészségügy mellett a turizmusra is jelentős hatással lehet a vírus, de mit tapasztal ebből egy utazási iroda? – Semmit sem érzünk a pánikból. Senki sem mondta még le foglalását, pedig rengeteg van – tudtuk meg a Flamenco Tours Kft.-től.

LD

A koronavírussal kapcsolatos valamennyi híradásunkat ide kattintva olvashatják el.

Borítókép: a gyakori és alapos kézmosás a megelőzés fontos módja

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában