Lufieregetés

2020.02.12. 16:15

Égbe szálló kívánságok a leukémiás gyermekekért

Léggömbök százai repültek a levegőbe a Debreceni Egyetem előtt.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

Hozzávetőlegesen négyszáz óvodás gyermek vett részt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány által szerdán megrendezett „Hallják meg az égiek jókívánságainkat” nevű eseményen, melynek keretein belül lila léggömböket engedtek a magasba, ezzel tisztelegve beteg sorstársaik felé. A rendezvényt eredetileg a betegek világnapján, február 11-én tartották volna a szervezők, a cudar időjárás miatt azonban kénytelenek voltak elnapolni a lufieregetést.

Már-már hagyomány

– Idén már ötödik alkalommal gyűltünk össze, most azonban igyekeztünk minél több óvodát bevonni a szervezésbe, így körülbelül háromszázötven, majdnem négyszáz léggömb repülhetett a magasba az egyetemnél, a Gyermek Hematológiai osztály elől pedig harminc lufit vitt magával a szél – árulta el Paróczai Bernadett, az alapítvány munkatársa. A gyermekekek a luftballonok szalagjaira jókívánságokkal ellátott kis cetliket erősítettek, a felengedés pillanata előtti visszaszámlálásban dr. Kiss Csongor, a Gyermekhematológiai-Onkológiai tanszék vezetője segítette őket, aki egyébként a rendezvény rendszeres résztvevője.

Környezettudatosan a betegekért

A kételyek és aggályok eloszlatása érdekében Paróczai Bernadett megnyugtatta a sajtót: a ballonok teljes mértékben lebomló anyagokból készülnek, és minden évben ilyeneket használnak, hiszen fontos számukra a környezetünk védelme. Mára már majdnem minden daganatos betegséghez tartozik különböző színű embléma, az ibolya színt pedig a rák elleni küzdelem univerzális jelképeként tartják számon. Aki tehát lila léggömböket látott szállni cívisváros felett szerda délelőtt, az szemtanúja lehetett több száz óvodás égbe szálló jókívánságainak azokért, akik a legnehezebb harcot vívják.

Berecz Dorina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában