Kisállat

2020.02.11. 16:39

Cicás kávézó a legújabb trend

A cívisváros is felzárkózhat a japán trendhez, melyhez már számos európai nagyváros csatlakozott.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Az első macskakávézó – népszerűbb nevén Cat Café – 1998-ban nyílt meg Tajvan egyik kisvárosában, a trend azonban Japánban csúcsosodott ki igazán a 2000-es évek elején, aztán lassan átterjedt Európa nagyvárosaira is. A hely esszenciája a különleges légkörben rejlik, ezekben a kávézókban ugyanis nem a tejhabosítás és tányércsörömpölés megszokott zsivaja fogadja a vendéget. A baristák gyakran egy elkülönített részlegben készítik az italokat, a felszolgálók és a fogyasztók pedig szinte lábujjhegyen járnak, nehogy felébresszék a szundikáló állatokat, a macskák ugyanis a nap nagy részében a helyiség különböző szegleteiben alszanak.

Gyermekkori álom

A Cat Cafék népszerűsége semmi mással nem magyarázható, mint azzal, hogy rengeteg a macskaimádó és a kávékedvelő ember, illetve ezen tulajdonságok sokukban ötvöződnek, így a budapesti cicakávézókba például szinte kizárólag asztalfoglalás útján lehet bejutni.

Sha három kedvencével nyitná meg Debrecen első macskakávézóját / Forrás: Sha Yunyi magánarchívuma

– Régi vágyam, hogy kávézót nyissak, a kisállatos ötlet azonban akkor alakult ki bennem, amikor az első cicámat befogadtam – mondta a Naplónak Sha Yunyi, a 25 éves kínai egyetemista, akinek jelenleg három házi kedvence van, ők mind nyitottak az emberi szeretetre. A diáklány azt is elárulta, mindenkit szívesen látna a kávézójában, korosztálytól és nemzetiségtől függetlenül; a lényeg, hogy a vendégek szeressék az állatokat.

A macskakávézók nagy része egyszerre lakhelyként is szolgál az ott lévő cicák számára. A debreceni kávézó Sha három kedvencével nyitna meg, akik estére hazatérnének gazdájukkal, azonban a későbbiekben a lány szeretne együttműködni menhelyekkel, és onnan befogadni még több szőrmókot, így biztosítva számukra otthont.

Debrecen nagyon közel áll a kínai lány szívéhez, mivel már három éve itt él egyetemi tanulmányai miatt. Sha jelenleg még keresi a megfelelő helyet, és reményei szerint minél hamarabb megnyithatja álmai kávézóját.

Berecz Dorina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában