vizsgálódik a társaság

2020.02.08. 11:30

A nyíradonyi busz esete a megállóban maradt babakocsikkal

Konfliktus alakult ki a babakocsik miatt a Nyíradonyból Debrecenbe tartó helyközi autóbuszon.

Fotó: illusztráció, Shutterstock

Két alkalommal sem vitte el a babakocsit toló anyukákat az egyik nyíradonyi megállóból a Debrecenbe tartó helyközi autóbusz december közepén

– panaszolta egyik ezen felháborodott olvasónk.

Nem fért fel az ikerbabakocsi

A Volánbusz Zrt. Kommunikációs Igazgatósága kérdésünkre azt válaszolta, hogy december 12-én a 4403-as, a Nyírbátor, vasútállomás és Debrecen, autóbusz-állomás között közlekedő járat útvonalán – az itt rendszeresített Credo Eco­nell 12 típusú, alacsony padlós autóbusz szervizelése miatt – normál padlós, Ikarus 256 típusú autóbusz közlekedett.

Nyíradonyban, az Árpád téri megállóban ekkor egy nő szimpla babakocsival, egy másik ikerbabakocsival várakozott. Ezen a vonalon és járaton korábban nem volt igény ikerbabakocsival történő utazásra, így a társaság erre nem tudott időben felkészülni. A gépkocsivezető kiszállt a járműből, a szimpla babakocsit elhelyezte az autóbusz közlekedési folyosóján, a másik hölgyet pedig tájékoztatta, hogy az ikerbabakocsit csukott állapotban tudja elszállítani, kinyitva az a jármű ajtaján nem fér be.

Az anyuka a gyermekeket nem vette ki az ikerbabakocsiból, így végül nemcsak ő, de a másik nő is elállt utazási szándékától

– közölte a buszos cég.

Ismét ottmaradtak az anyukák

Azt is megtudtuk, hogy másnap, december 13-án hasonló eset játszódott le a 4403-as járat útvonalán, amikor ugyanaz az Ikarus 256 típusú autóbusz közlekedett. A szintén az Árpád téri megállóba való érkezéskor az aznap szolgálatot teljesítő gépkocsivezető az autóbusz mindkét ajtaját kinyitotta. A megállóban két hölgy állt, egy szimpla, illetve egy ikerbabakocsival, de nem léptek oda a buszhoz, nem mutattak utazási szándékot, így a többi utas felszállása után a busz elindult.

Munkáltatói intézkedések

Az esettel kapcsolatban a Volánbuszhoz panaszt nyújtottak be, melynek kivizsgálása jelenleg is zajlik. Mivel a december 12-én szolgálatot teljesítő gépkocsivezető nem jelezte, hogy nem tudott minden jelentkező utast elszállítani, a Volánbusz Zrt. megteszi a szükséges munkáltatói intézkedéseket.

Hozzátették: a 4403/2 járaton december 17-től alacsony padlós autóbusz közlekedik.

OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában